KŐBÁNYAI DARAZSAK

ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

Kategória: 202425U18lany

  • U18 LEÁNY – SOPRONI VERESÉG

    U18 LEÁNY – SOPRONI VERESÉG (Nemzeti Junior Bajnokság) A junior bajnokság rájátszását Sopronban folytattuk. Az első negyedben jó teljesítményt nyújtottunk, mindössze három pont volt a hazai csapat előnye. A második negyedet rosszul kezdtük, de a negyed hetedik percéig sikerült látótávolságban maradni, után azonban már volt 16 pontos előnye is a hazaiknak, a negyed végére tizennégy…

    |

  • U18 LEÁNY – VERESÉG AZ ELSŐ RÁJÁTSZÁS MÉRKŐZÉSEN

    U18 LEÁNY – VERESÉG AZ ELSŐ RÁJÁTSZÁS MÉRKŐZÉSEN (Nemzeti Junior Bajnokság) A junior bajnokság rájátszását a Győr ellen kezdtük meg. A csapatot sújtó betegségek miatt nem a legjobb előjelekkel tudtunk készülni, voltak hiányzók, voltak olyanok akik a héten kezdtek el edzeni hosszabb kihagyás után. Talán emiatt is, de az első negyedet nagyon rosszul kezdtük, ami…

    |

  • U18 LEÁNY – SZEZONCSÚCS UTÁN EGY KIS KISIKLÁS

    U18 LEÁNY – SZEZONCSÚCS UTÁN EGY KIS KISIKLÁS (Amatőr NB I. bajnokság) A bajnokság 4. fordulójában – halasztott mérkőzésen – a PINKK Pécs csapatát fogadtuk. Ellenfelünk betegségek és sérülések miatt foghíjas kerettel érkezett. A csapat – talán azért is, mert az idény első ANB mérkőzése volt – rendkívül motiváltan, nagy iramban kezdte el a mérkőzést,…

    |

  • U18 LEÁNY – KÉSŐN ÉBREDTÜNK

    U18 LEÁNY – KÉSŐN ÉBREDTÜNK (Amatőr Női NB I. Bajnokság) A bajnokság 8. fordulójában a második helyezett ZTE NKK csapatát fogadtuk. Álmosan kezdtünk, és ezen az első félidőben nem is nagyon tudtunk változtatni. Főleg a labdás elzárások védésénél voltak problémáink. A második félidőre megjött az iram, védekezésben feljavultunk, de a ZTE ügyesen őrizte előnyét. A…

    |

  • U18 LEÁNY – FONTOS LETT VOLNA…

    U18 LEÁNY – FONTOS LETT VOLNA… (Nemzeti Junior Bajnokság) A bajnokság kilencedik fordulójában a Szekszárd csapatát fogadtuk és a tét a csoport harmadik helye volt, ami a versenykiírás szerint még egy ’’mini playoff’’ keretein belül lehetőséget biztosít az ’’A’’ döntőbe kerüléshez. Sajnos ez most nem sikerült többek között a rossz döntések, a 2-13 arányú kezdés,…

    |

  • U18 LEÁNY – EGYEDÜL A MÁSODIK NEGYED…

    U18 LEÁNY – EGYEDÜL A MÁSODIK NEGYED… (Nemzeti Leány Junior Bajnokság) A junior bajnokság nyolcadik fordulójában Pécsre utaztunk és a veretlen listavezető ellen léptünk pályára. Felkészülésnek jó lett volna a Szekszárd elleni sorsdöntő mérkőzésre, de sajnos nem úgy sikerült. Egyedül a második negyedben tudtunk ellenfelek lenni… NKA Pécs – Zsíros Akadémia Kőbánya 81-33 (20-5, 11-9,…

    |

  • U18 LEÁNY – JÓL SIKERÜLT A PÉCSI TÚRA

    U18 LEÁNY – JÓL SIKERÜLT A PÉCSI TÚRA (Női Amatőr NB I. bajnokság) A bajnokság első fordulójából halasztott mérkőzést pótoltuk a PVSK NKA csapata ellen, eredetileg októberben játszottunk volna. Hiányzó nélkül, teljes csapattal tudtunk utazni. Az elején jött a szokásos ’’döcögés’’, de utána agresszív védekezéssel és jó támadó játékkal 8 pontos előnyt szereztünk az első…

    |

  • U18 LEÁNY – SZÉP GYŐZELEM

    U18 LEÁNY – SZÉP GYŐZELEM (Nemzeti Junior Bajnokság) A junior bajnokság ötödik fordulójában Kecskemétre utaztunk. A tét továbbra is a csoport harmadik helye. Nehéz mérkőzésre volt kilátás. Most sikerült időben érkezni 😊, de ennek ellenére az első negyedben az öltözőben maradtunk. A második negyedben már sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, itt már a vezetést is átvettük,…

    |

  • U18 LEÁNY – NEHÉZZÉ TETTÜK A VÉGÉT

    U18 LEÁNY – NEHÉZZÉ TETTÜK A VÉGÉT (Női Amatőr NB I. bajnokság) Az 5. fordulóban a Baja csapatát fogadtuk, pályaválasztói jogot cseréltünk, így hazai pályán. Az elején döcögött egy kicsit a játék, de utána agresszív védekezéssel és jó támadójátékkal 15 pontos előnyt szereztünk az első negyed végére és erre még rá tudtunk tenni a másodikban.…

    |

  • U18 LEÁNY – HASZNOS TAPASZTALATOK

    U18 LEÁNY – HASZNOS TAPASZTALATOK (Női Amatőr NB I. bajnokság) Második mérkőzésünket a Győr csapata ellen játszottuk. Az előző napi szekszárdi mérkőzés után kíváncsian vártuk, hogy melyik arcát fogja a csapat mutatni, de felesleges volt aggódni, mert nagyon jó felfogásban kezdtük a mérkőzést és csak egy-két hiba miatt nem nyertük meg az első negyedet. A…

    |