KŐBÁNYAI DARAZSAK

ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

Kategória: 202425U18lany

  • U18 LEÁNY – VÉGRE CSAPATKÉNT

    U18 LEÁNY – VÉGRE CSAPATKÉNT (Nemzeti Junior Bajnokság) A rájátszás 7. fordulójában a Sopron csapatát fogadtuk. Az elmúlt időszakban jó mérkőzéseket játszottunk, de egy alapvetően nagyobb játékerőt képviselő csapat volt az ellenfél, így előre nem lehetett tudni, hogy milyen eredményre leszünk képesek. De jól kezdtünk, szépen dolgozott mindenki, rengeteg labdát szereztünk, azonban az első félidőben…

    |

  • U18 LEÁNY – NEM SIKERÜLT MEGLEPETÉST OKOZNI

    U18 LEÁNY – NEM SIKERÜLT MEGLEPETÉST OKOZNI (Nemzeti Junior Bajnokság) A rájátszást az Óbudai Kaszások ellen folytattuk. Egy alapvetően nagyobb játékerőt képviselő csapatról beszélhetünk, benne Babay-Bognár Kingával, aki a korosztály egyik legnagyobb tehetsége. Ennek ellenére 28-22-ig sikerült a lépést tartanunk, utána jött egy hullámvölgy, ami miatt a félidőben húsz pontos hátrányba kerültünk. A félidőben sikerült…

    |

  • U18 LEÁNY – FONTOS GYŐZELEM

    U18 LEÁNY – FONTOS GYŐZELEM (Nemzeti Junior Bajnokság) A junior bajnokság harmadik fordulójában – végre otthon! 😊 – a Szekszárd csapatát fogadtuk. Mindkét csapat győzelmi kényszerben lépett pályára. Ennek megfelelően elég idegesen játszottunk, minden egyes labdáért, pontért meg kellett küzdenünk. Szerencsére a védekezésünk rendben volt, és a harmadik negyedben a pontok is megjöttek, így nem…

    |

  • U18 LEÁNY – PAPÍRFORMA

    U18 LEÁNY – PAPÍRFORMA (Nemzeti Junior Bajnokság) A junior bajnokság hatodik fordulójában Győrbe utaztunk. A győri csapat jelenleg lényegesen jobb nálunk, de ettől függetlenül egy szoros mérkőzést szerettünk volna játszani. Sajnos csak az első negyed közepéig tudtunk partiban lenni, onnantól kezdve ellenfelünk akarata érvényesült, a mérkőzés gyakorlatilag itt el is dőlt. Ellenfelünk folyamatosan növelte az…

    |

  • U18 LEÁNY – SOPRONI VERESÉG

    U18 LEÁNY – SOPRONI VERESÉG (Nemzeti Junior Bajnokság) A junior bajnokság rájátszását Sopronban folytattuk. Az első negyedben jó teljesítményt nyújtottunk, mindössze három pont volt a hazai csapat előnye. A második negyedet rosszul kezdtük, de a negyed hetedik percéig sikerült látótávolságban maradni, után azonban már volt 16 pontos előnye is a hazaiknak, a negyed végére tizennégy…

    |

  • U18 LEÁNY – VERESÉG AZ ELSŐ RÁJÁTSZÁS MÉRKŐZÉSEN

    U18 LEÁNY – VERESÉG AZ ELSŐ RÁJÁTSZÁS MÉRKŐZÉSEN (Nemzeti Junior Bajnokság) A junior bajnokság rájátszását a Győr ellen kezdtük meg. A csapatot sújtó betegségek miatt nem a legjobb előjelekkel tudtunk készülni, voltak hiányzók, voltak olyanok akik a héten kezdtek el edzeni hosszabb kihagyás után. Talán emiatt is, de az első negyedet nagyon rosszul kezdtük, ami…

    |

  • U18 LEÁNY – SZEZONCSÚCS UTÁN EGY KIS KISIKLÁS

    U18 LEÁNY – SZEZONCSÚCS UTÁN EGY KIS KISIKLÁS (Amatőr NB I. bajnokság) A bajnokság 4. fordulójában – halasztott mérkőzésen – a PINKK Pécs csapatát fogadtuk. Ellenfelünk betegségek és sérülések miatt foghíjas kerettel érkezett. A csapat – talán azért is, mert az idény első ANB mérkőzése volt – rendkívül motiváltan, nagy iramban kezdte el a mérkőzést,…

    |

  • U18 LEÁNY – KÉSŐN ÉBREDTÜNK

    U18 LEÁNY – KÉSŐN ÉBREDTÜNK (Amatőr Női NB I. Bajnokság) A bajnokság 8. fordulójában a második helyezett ZTE NKK csapatát fogadtuk. Álmosan kezdtünk, és ezen az első félidőben nem is nagyon tudtunk változtatni. Főleg a labdás elzárások védésénél voltak problémáink. A második félidőre megjött az iram, védekezésben feljavultunk, de a ZTE ügyesen őrizte előnyét. A…

    |

  • U18 LEÁNY – FONTOS LETT VOLNA…

    U18 LEÁNY – FONTOS LETT VOLNA… (Nemzeti Junior Bajnokság) A bajnokság kilencedik fordulójában a Szekszárd csapatát fogadtuk és a tét a csoport harmadik helye volt, ami a versenykiírás szerint még egy ’’mini playoff’’ keretein belül lehetőséget biztosít az ’’A’’ döntőbe kerüléshez. Sajnos ez most nem sikerült többek között a rossz döntések, a 2-13 arányú kezdés,…

    |

  • U18 LEÁNY – EGYEDÜL A MÁSODIK NEGYED…

    U18 LEÁNY – EGYEDÜL A MÁSODIK NEGYED… (Nemzeti Leány Junior Bajnokság) A junior bajnokság nyolcadik fordulójában Pécsre utaztunk és a veretlen listavezető ellen léptünk pályára. Felkészülésnek jó lett volna a Szekszárd elleni sorsdöntő mérkőzésre, de sajnos nem úgy sikerült. Egyedül a második negyedben tudtunk ellenfelek lenni… NKA Pécs – Zsíros Akadémia Kőbánya 81-33 (20-5, 11-9,…

    |