U16 FIÚ CSAPATUNK
Eredmények, statisztikák, mérkőzésfelvételek itt. >>
Padon álló sor (balról): Horváth Bernát, Mezei Máté, Boronyai Dániel, Csermely Vilmos, Dobos Levente, Eszenyi Péter, Kiss Patrik, Bacskó Bálint, Kovács Zalán, Tenke Márton. Álló sor (balról): Sámuel Gergely (erőnléti edző), Varga István (edző), Kiss Vince, Ruszkai Dániel, Szabó Lóránt, Szük Huba, Pál Bendegúz, Tóth Rajmund, Horváth Péter, Mikics Mikro, Mikó Levente, Nagy Benedek, Tóth Kristóf, Tamási Péter (B csapat vezetőedző), Tápai Zsolt (edző). Ülő sor: Németh Krisztián, Fekete Nándor, Felter Bendegúz, Halász Kende, Pelle Péter, Bayomi Levente, Bayomi Zsombor, Berecz Bálint, Paul Bence. A képről hiányzik: Kiss Ruben
EREDMÉNYEK, STATISZTIKÁK, MÉRKŐZÉSFELVÉTELEK
-
U16/A FIÚ – ELSZALASZTOTT LEHETŐSÉGEK HETE (Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság) 5 nap 3 mérkőzés. Ez várt fiú kadett csapatunkra a kiemelt bajnokság alapszakaszának végjátékában. Mind a három mérkőzés erős kategória, de az első fordulós összecsapásokból kiindulva egyik sem lehetetlen küldetés. Első feladat hazai pályán a kiváló erőkből álló Kaposvár volt. Harcosan és jó ritmusban kezdtük…
-
U16/B FIÚK – GYŐZELEMMEL KEZDTÜK A 2024-ES ÉVET (Kadett Regionális Bajnokság) Majdnem egy hónap telt el az utolsó mérkőzésünk óta. Szerencsére a mérkőzésen nem volt nyoma ennek a hosszú kihagyásnak, mind támadó, mind védő oldalon sok tanult dolgot láttam a srácoktól. Viszont az 1-1 elleni védekezésben javulnunk kell, hisz a mai mérkőzésen is nagyon sokszor…
-
U17 FIÚ – FONTOS MÉRKŐZÉSEK ELŐTT, KIVÁLÓ GYAKORLÁSI LEHETŐSÉGEK (U17 EYBL – „E” csoport) A téli szünet előtt adódott egy lehetőség, mégpedig az U17-es EYBL egyik csoportjába beugróként tudunk szerepelni. Mivel U20-as forduló is volt a hétvégén, így úgy döntöttünk kétszer az U17, kétszer pedig a komplett U16 lép parkettra. Tehát sok játékosnak lesz lehetősége…
-
U16/B FIÚ – GYŐZELEMMEL INDÍTOTTUK AZ ÚJ ÉVET (Nemzeti Fiú Regionális Kadett Bajnokság „A” csoport, alapszakasz) A mérkőzés elején 10-10-ig fej fej mellett haladt a két csapat, ezután a srácok szerencsére rá tudtak kapcsolni támadásban és védekezésben is, így az első negyed végére már 20 ponttal vezettünk, ennek ellenére a letámadás nem mindig működött mivel…
-
U16/A FIÚ – VESZTETTÜNK, NYERTÜNK, DE IGAZÁBÓL VESZTETTÜNK (Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság) Három hete erre a mérkőzésre készülünk, leszámítva Peti sérülését és kisebb betegségeket, azt tudom mondani, hogy kiválóan alakult a felkészülésünk, jók voltak az edzések, a gyerekek is maximálisan kivették a részüket a munkából, így joggal éreztem azt hogy a formaidőzítésünk tökéletes lett. A…
-
U16/C FIÚ – IGAZI CSAPATMUNKA, KÉTSZÁMJEGYŰ PONTOKKAL (Nemzeti Fiú Regionális Kadett Bajnokság) Szombat reggel a számunkra új ellenfélnek számító Pilots SE ellen léptünk pályára. Szerencsére nem volt gond az ébredéssel, mert rögtön az első pillanattól kezdve nagy elánnal kosárlabdáztunk, szebbnél szebb támadásokat vezettünk. Szuperül indultunk és ment a labda, igazi örömkosárlabdát produkáltunk. A vendégeknél minden…
-
U16/B FIÚK – GYŐZELEMMEL ZÁRTUK AZ ÉVET (Kadett Regionális Bajnokság) A 2023-as év utolsó mérkőzését játszottuk. A nagy arányú győzelem annak köszönhető, hogy végre elmentünk a lepattanókért támadó és védő oldalon is. Az esetek nagy részében csapatjátékot láttam a srácoktól ennek köszönhető a 40 (!) darab gólpassz amit kiosztottunk a mérkőzésen. Védekezésben még mindig sokkal…
-
U16/B FIÚK – KÉT GYŐZELEM A HÉTVÉGÉN (Budapest-bajnokság) A mérkőzés előtt azt kértem a srácoktól, hogy próbáljuk meg jól elkezdeni és hogy a védekezésen legyen a hangsúly. Ez végre sikerült, hiszen 90 másodperc után mar 10:0-ra vezettünk, sajnos a második félidőben elfogyott a lendületünk. Annak viszont nagyon örülök, hogy mind a 12 játékosnak sikerült pontot…
-
U16/C FIÚ – DUPLA GYŐZELEM IDEGENBEN (Nemzeti Fiú Regionális Kadett Bajnokság) Budai ellenfelünk egy vereséggel a tabella elejében foglalt helyet a találkozó előtt, ezért joggal bíztunk egy hasznos meccsben. Az első negyedben ellenállhatatlanul kezdtünk a támadó oldalon, szinte nem is hagytunk ki dobást. Ami lecsorgott, azt visszaszedtük és kosarakra váltottuk. 52 pontig meg sem álltunk,…
-
U16/A FIÚ – FÖLÉNYES GYŐZELEM, MAXIMÁLIS INTENZITÁSSAL (Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság) A sereghajtó látott minket vendégül vasárnap délután. Az kértem a srácoktól, hogy az első perctől az utolsóig hajtsuk végig a mérkőzést. Nagyon harcosan és fegyelmezetten kosárlabdázott az egész társaság, úgy alakítottunk ki meggyőző dominanciát, hogy végig sportemberek maradtunk, a győzelem mellett ehhez is jár…