KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U16/A FIÚ – VESZTETTÜNK, NYERTÜNK, DE IGAZÁBÓL VESZTETTÜNK
(Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság)
Három hete erre a mérkőzésre készülünk, leszámítva Peti sérülését és kisebb betegségeket, azt tudom mondani, hogy kiválóan alakult a felkészülésünk, jók voltak az edzések, a gyerekek is maximálisan kivették a részüket a munkából, így joggal éreztem azt hogy a formaidőzítésünk tökéletes lett. A mérkőzés elején érezhető volt, hogy feszült nagyon mind két csapat, ugyan még hátravan 4-4 mérkőzése a csapatoknak, de könnyen lehet, hogy ebből a párosból aki kijön győztesen az kerül a felsőházba. Dobásokkal mind a két csapatnak meggyűlt a baja, nem volt túl magas a színvonal. A második negyed elején a hazaiak megugrottak, amit még a félidőre sikeresen visszahoztunk. A harmadik játékrészben rémálmunk vált valóra, olyan szinten szétesett a játékunk, hogy a bajai gárda ledolgozta az első találkozón összeszedett 20 pontos hátrányát, így már ők álltak jobban. Ebben a szakaszban a fehér mezesek élvezték a hazai pálya minden előnyét, amúgy az egész mérkőzésre jellemző volt, hogy a kétes labdák kivétel nélkül mind a hazaiaké voltak. Az utolsó 10 percben próbáltuk menteni a menthetőt, így „csak” 13 pontos vereséget könyvelhettünk el. 22/0 (!!!) triplázással, 30/13 büntetővel és 28 eladott labdával, csoda, hogy csak ennyi lett közte. A cím értelmezése: vesztettünk, mert nem dobtunk egyel többet. Nyertünk, mert összetettben jobbak vagyunk. Vesztettünk, mert egy olyan csatát buktunk el amihez minden adott volt, hogy meg is nyerjük és ebben esetben ugyan hátra nem dőlhettünk volna, de szebb lett volna a világ. Nem értem mi történt velünk, ami eddig a csapat erejét és minőségét adta, az a pontos és agresszív védekezésünk és letámadásunk volt, amiből most nagyon kevés jött össze. A dobásokkal eddig is komoly gondjaink voltak, de ez ma nagyon kicsúcsosodott. A magabiztosság és fegyelem – ami a másik két komoly fegyverünk – amikben ma szintén buktunk. Három pozitív dolgot azért így is ki lehet emelni. A lepattanó csatát megnyertük viszonylag magasan, de ebben rengeteg munkát fektettünk. Meg is lett az eredménye. Amikor elérte a különbség a 20-at nem estünk össze és legalább mentettük a menthetőt, illetve a küzdéssel, akarással ma sem volt gond, egyszerűen túlakartuk az egészet és már semmi sem akart sikerült.
Nagyon ráfér a csapatra a pihenés, nem állunk továbbra sem rosszul, de azért ne felejtsük el, hogy ez a kiemelt bajnokság. Hálával és nagy-nagy köszönettel tartozunk népes és fáradhatatlan szülői gárdánknak, akik a mai napon simán leszurkolták a 4x annyi hazaiakat! Köszönjük szépen, hazai pályán éreztük magunkat.
Most szusszanunk egyet és 2024-ben újult erővel térünk vissza és befejezzük amit elkezdtünk. Mindenkinek kívánunk kellemes ünnepeket!
BasketBaja SE/A – Zsíros Akadémia Kőbánya/A 64-51 (17-14; 8-9; 29-12; 10-16)
Eszenyi P. 19; Boronyai D. 12; Bacskó B. 6; Dobos L. 4; Horváth B. 4; Pelle P. 3; Nagy B. 2; Kovács Z. 1