KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U18/D – MEG VAN AZ ELSŐ GYŐZELEM (Budapest-bajnokság) Sikerült megszereznünk első győzelmünket az U18-as bajnokságban is bár ez kicsit simábbra sikerült, mint ahogy azt gondoltuk. Az első negyedben már kiépítettünk egy majdnem 20 pontos előnyt, amelyet a végéig csak növelni tudtunk. Minden negyedet nagy fölénnyel nyertünk, köszönhetően a sok labdaszerzésünknek és gyors indításunknak. Az ellenfél…
|
U18/D FIÚK – NEM ILYEN KEZDÉSRŐL ÁLMODTUNK (Budapest-bajnokság) Elkezdődött számunkra is a bajnokság, amit természetesen a srácok vártak a legjobban, de sajnos nem úgy alakult, ahogy azt elterveztük. Már az első negyed elején látszódott, hogy a budafoki srácok fizikálisan sokkal erősebbek és gyorsabbak voltak nálunk. Már az első negyedben (24-11) érződött a különbség és össze…
|
U19 FIÚK – FŐTÁBLÁN FIAINK (Nemzeti Junior Bajnokság) A hétvégén Székesfehérváron került megrendezésre a junior fiú bajnokság selejtezője, ahol csapatunk bravúrosan szerepelt. Az első nap első mérkőzését a Szolnoki KA csapata ellen játszottunk. Három negyeden keresztül végig kiélezett csata folyt a pályán, a fault határ fölött, de csapatunk felvette a kesztyűt. Sajnos Smith Christopher megsérült…
|