KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U19 FIÚK – FŐTÁBLÁN FIAINK
(Nemzeti Junior Bajnokság)
A hétvégén Székesfehérváron került megrendezésre a junior fiú bajnokság selejtezője, ahol csapatunk bravúrosan szerepelt.
Az első nap első mérkőzését a Szolnoki KA csapata ellen játszottunk. Három negyeden keresztül végig kiélezett csata folyt a pályán, a fault határ fölött, de csapatunk felvette a kesztyűt. Sajnos Smith Christopher megsérült és már a tornán nem tudta folytatni a játékot. A negyedik negyedben nyújtott rendkívüli védekezésünknek köszönhetően (kilenc pontot kaptunk) végül is biztos győzelmet arattunk. Ki kell emelni a fegyelmezett és egymást segítő védekezésünket valamint Csorba Tibor és Boronyai Dániel játékát.
Zsíros Akadémia Kőbánya/A – Szolnok KA/A 85-68 (22-26, 20-16, 18-17, 25-9)
Stumpf M. 3, Haár G. 9, Kerekes Á. 9/3, Csorba T. 28, Smith C., 1, Boronyai D. 17/3, Cseh B. 6, Barabás D. 12
Délután a Újpest MT/A csapata ellen játszottunk. Jó kezdés után (18-8) a második negyed harmadik percében Csorba Tibor megsérült, ennek következtében a palánk alatt támadásban és védekezésben ezt nagyon megéreztük. Az ellenfelünk élt ezzel a lehetőséggel és a mérkőzés végére kiegyenlített, így következett a hosszabbítás, amiben lélektanilag összezuhantunk és vereséget szenvedtünk. Nagyon nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, mert ha a vasárnapi mérkőzésünkön nem tudjuk legyőzni a hazaiakat, akkor irány a regionális bajnokság.
Zsíros Akadémia Kőbánya/A – Újpest-MT/A 75-80 (18-8, 14-22, 24-18, 10-18, 9-14)
Stumpf M. 7, Haár G. 9/3, Kerekes Á. 18/3, Lányi Z. 4, Pafféri Cs. 0, Csorba T. 9, Boronyai D. 8/3, Cseh B. 2, Kovács Z. 7, Barabás D. 7, Kiss P. 4
Vasárnapi mérkőzésünk tétje a menny vagy a pokol. Csapatunk hihetetlen mentális és fizikai erőtől duzzadva lépett a csarnokba és már a bemelegítésnél érződött, hogy amiért a negyven fokos melegben küzdött és dolgozott a nyáron, azt meg szeretnék csinálni. A mérkőzésről azért azt el kell mondani, hogy hazai csapat ellen játszani nem egyszerű, hiszen az elmúlt bajnoki évben itt vereséget szenvedtünk. Csorba Tibi vállalta tudta a játékot köszönhetően, a „masszőrünknek”, aki alaposan beragasztotta és így fájdalommentesen le tudott játszani 29 percet.
A csapat agresszív, masszív védekezésének köszönhetően már az első negyedben értésére adta mindenkinek, hogy olcsón nem adja a csatát (18-13). A második negyedben ötletes támadójátékának köszönhetően tovább növelte előnyét és a félidőben 40-29 vezetett. A harmadik negyedben sajnos leült a csapat és ellenfelünk csökkentette a hátrányát. A negyedik negyedben újra erőre kaptunk és a jó védekezésünknek (18-8), valamint jó támadó játékkal megnyertük a selejtező csoportunkat.
Nagyon nagy GRATULÁCIÓ a csapatnak a hihetetlen győzni akarásáért!!!
Zsíros Akadémia Kőbánya/A – Dávid Kornél KA 69-49 (18-13, 22-16, 11-12, 18-8)
Stumpf M. 20/3, Haár G. 0, Kerekes Á. 17, Lányi Z. 3, Csorba T. 12, Boronyai D. 3/3, Cseh B. 13, Barabás D. 1, Pafféri Cs. 0, Smith C. 0, Kovács Z. 0, Kiss P. 0.