KŐBÁNYAI DARAZSAK

ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

Kategória: 202425U11lany

  • U11/B LEÁNY – GYAKORLÁS ERŐS CSOPORTBAN

    U11/B LEÁNY – GYAKORLÁS ERŐS CSOPORTBAN (U11 bajnokság) Vasárnap két kemény mérkőzés várt kislányainkra. Ellenfeleink többsége komoly fizikai fölénnyel rendelkezett. Akadt köztük olyan, aki egymaga majd’ 40 pontot szerzett csapatának. Így különösen értékes volt minden kosarunk, szép passzunk és nem utolsó sorban a védekezésünk, amikor sikerült meghiúsítanunk a fiúk támadásait. Voltak persze szarvas hibáink is,…

    |

  • IRÁNY A D CSOPORT!

    IRÁNY A D CSOPORT! (U11 bajnokság) Egy igazán izgalmas fordulón vagyunk túl. Kissé rapszodikusan indult a MAFC Farkasrét elleni játékunk. Egy fontos lépést tettünk most előre, ám ez láthatóan nagy súlyt helyezett a vállukra. Dobtunk-kaptunk, ha egy kicsit előreléptünk, rögtön jött a revans. Úgy véltem lányaink technikai és taktikai szempontból is előrébb járnak mostani ellenfeleinknél,…

    |

  • U11 LEÁNY – KECSKEMÉTEN JÁRTUNK

    U11 LEÁNY – KECSKEMÉTEN JÁRTUNK (U11 torna) Két mérkőzést játszottunk a hétvégén, egyet a Kecskemét, egyet a Karcag csapatával. Nagyon tanulságos volt a torna. Játék közben volt lehetőség az instrukciók alapján igazodni ellenfeleink támadó játékához, okosan védekezni. Hasznos játékpercek töltötték meg a meccseket. A Kecskemét csapatával szemben, igaz szorosan indult, de hamar megtaláltuk a játék…

    |

  • U11/B LÁNYOK – KICSIK A NAGYOK ELLEN

    U11/B LÁNYOK – KICSIK A NAGYOK ELLEN (U11 bajnokság) Szombat reggel Újpesten lépett pályára kisebb csapatunk. Ellenfeleink komoly fizikai fölénnyel rendelkeztek, helyenként inkább a Space Jam című filmre emlékeztető jeleneteket láthattunk, főleg mikor nem egy, hanem két magas ellenfél „fogadta” lányainkat a gyűrű alatt. Ennek ellenére nem volt hasztalan egyik mérkőzés sem. Bár egy kis…

    |

  • U11 LEÁNY – KÉT MAGABIZTOS GYŐZELEM

    U11 LEÁNY – KÉT MAGABIZTOS GYŐZELEM (U11 bajnokság) Hónapról hónapra szép fejlődést láttunk a lányokon, ezért nagyon kíváncsian vártuk, hogy ez a mostani mérkőzéseken milyen mértékben lesz látható. A Sasok ellen hamar meggyőző különbséget szereztünk, de a második játékrészben kissé belekényelmesedtünk a védekezésbe, ami a támadásban is rosszabb döntéseket eredményezett. Megbeszéltük a lányokkal, hogy a…

    |

  • U11 LEÁNY – LESZ EZ JOBB IS

    U11 LEÁNY – LESZ EZ JOBB IS (U11 bajnokság) Egy hullámvölgyekkel tűzdelt találkozón vagyunk túl. Az első mérkőzésnek jól indultunk neki, az első negyed utolsó pár percéig a kezünkbe vettük a gyeplőt. A támadás és a védekezés is jól működött. Pár hiba kellett az utolsó pillanatokban és egy ponttal vitték el a negyedünket. Sajnos a…

    |

  • U11/B LÁNYOK – AKKOR IS UGYANÚGY KELL KÜZDENI, HA NEM MI VAGYUNK A JOBBAK

    U11/B LEÁNY – AKKOR IS UGYANÚGY KELL KÜZDENI, HA NEM MI VAGYUNK A JOBBAK (U11 bajnokság) Fiatalabb csapatunk mérkőzése is munkanapra került, így többen iskolából, vagy sulis programról érkeztek. Az első összecsapásunkat magabiztosan nyertük, szép megoldásokat és egyre több jó passzt is láthattunk. A második találkozón kissé fáradtan, dekoncentráltan kezdtük, aminek következtében elég hirtelen nagy…

    |

  • U10 LÁNYOK – KÉT SZÉP GYŐZELEM

    U10 LÁNYOK – KÉT SZÉP GYŐZELEM (U11 bajnokság) Vasárnap délelőtt ismét pályára lépett fiatalabb csapatunk. Nem tudtuk, mire számítsunk a fizikai fölényben lévő Ziccer Bocsok és a fürge BEAC ellen, de lányaink nem álltak le töprengeni a dolgon, tudásuk legjavát mutatva vették fel a kesztyűt ellenfeleinkkel szemben.Büszke vagyok rájuk, hiszen akkor sem szállt inába a…

    |

  • U11 LEÁNY – JÓ KEZDET, FÉL SIKER

    U11 LEÁNY – JÓ KEZDET, FÉL SIKER (U11 bajnokság) Az előző fordulóhoz képest sokkal bátrabban léptünk pályára. Az első mérkőzésen a Honvéd B csapatával szemben az elejétől a végéig uralták a lányok a játékot. A védekezésünk segítségével a szerzett labdákból rengeteg kosár született. Szép indítások, gyors betörések jellemezték az első félidőt. A 3.negyedben kicsit leült…

    |

  • U11/B LEÁNY – AZ ELSŐ MEGMÉRETTETÉS

    U11/B LEÁNY – AZ ELSŐ MEGMÉRETTETÉS (U11 bajnokság) Nagy izgalommal várták lányaink az első hivatalos mérkőzésüket, ahol két hasonlóan fiatal csapattal mértük össze tudásunkat. Büszke vagyok a lányokra, nagyon jó szellemben játszottak és sok minden visszaköszönt az edzésen tanultakból. Természetesen még nagyon nagyon sok munka áll ellőttünk, de csillogó szemű gyerekekkel öröm a munka. Gratulálok…

    |