KŐBÁNYAI DARAZSAK

ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

Kategória: 202425U11lany

  • U11/B LÁNYOK – ALAKUL…

    U11/B LÁNYOK – ALAKUL… (U11 bajnokság) A legutóbbi fordulóban tisztáztuk a lányokkal, hogy akaratban és igyekezetben sosem lehet hiány, hogy hibázni lehet, de azt a védekezéssel tudjuk/kell kijavítani. Ma már sokkal jobban tetszett a lányok hozzáállása. Egy-egy ‘belealvást’ leszámítva mindenki igyekezett a legjobbját nyújtani. Azt gondolom, hogy sportolóként ez a minimum, ezután jöhet, hogy ‘mit…

    |

  • U11/B LEÁNY – NEM LEHETNEK PIHENŐ EMBEREK

    U11/B LEÁNY- NEM LEHETNEK PIHENŐ EMBEREK (U11 bajnokság) Két hasznos mérkőzést játszottunk az U11 fordulóban. A fiúk ellen nem volt könnyű dolgunk, hiszen most sem mi voltunk fizikai fölényben. Akadt a keresztúriak között olyan, aki szinte ‘beleugrott’ a gyűrűbe. Ugyanakkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár csak egyetlen egy ember is pihenjen a pályán! Hatalmas…

    |

  • U11 LEÁNY – KÉT NEM AKÁRMILYEN GYŐZELEM

    U11 LEÁNY – KÉT NEM AKÁRMILYEN GYŐZELEM (U11 bajnokság) Izgatottan vártuk a mai fordulónkat, hiszen sikerült feljebb araszolnunk az előző megmérettetések alkalmával. A Vasas csapata ellen szorosan fej-fej mellett haladtunk, rengeteg hibával, mind támadásban, mind védekezésben. Mindig akadt egy-két játékos aki az adott negyedben tartotta a frontot, de kevésnek bizonyult támogatásuk. A harmadik negyed mélyrepülése…

    |

  • U11/B LEÁNY – GYAKORLÁS ERŐS CSOPORTBAN

    U11/B LEÁNY – GYAKORLÁS ERŐS CSOPORTBAN (U11 bajnokság) Vasárnap két kemény mérkőzés várt kislányainkra. Ellenfeleink többsége komoly fizikai fölénnyel rendelkezett. Akadt köztük olyan, aki egymaga majd’ 40 pontot szerzett csapatának. Így különösen értékes volt minden kosarunk, szép passzunk és nem utolsó sorban a védekezésünk, amikor sikerült meghiúsítanunk a fiúk támadásait. Voltak persze szarvas hibáink is,…

    |

  • IRÁNY A D CSOPORT!

    IRÁNY A D CSOPORT! (U11 bajnokság) Egy igazán izgalmas fordulón vagyunk túl. Kissé rapszodikusan indult a MAFC Farkasrét elleni játékunk. Egy fontos lépést tettünk most előre, ám ez láthatóan nagy súlyt helyezett a vállukra. Dobtunk-kaptunk, ha egy kicsit előreléptünk, rögtön jött a revans. Úgy véltem lányaink technikai és taktikai szempontból is előrébb járnak mostani ellenfeleinknél,…

    |

  • U11 LEÁNY – KECSKEMÉTEN JÁRTUNK

    U11 LEÁNY – KECSKEMÉTEN JÁRTUNK (U11 torna) Két mérkőzést játszottunk a hétvégén, egyet a Kecskemét, egyet a Karcag csapatával. Nagyon tanulságos volt a torna. Játék közben volt lehetőség az instrukciók alapján igazodni ellenfeleink támadó játékához, okosan védekezni. Hasznos játékpercek töltötték meg a meccseket. A Kecskemét csapatával szemben, igaz szorosan indult, de hamar megtaláltuk a játék…

    |

  • U11/B LÁNYOK – KICSIK A NAGYOK ELLEN

    U11/B LÁNYOK – KICSIK A NAGYOK ELLEN (U11 bajnokság) Szombat reggel Újpesten lépett pályára kisebb csapatunk. Ellenfeleink komoly fizikai fölénnyel rendelkeztek, helyenként inkább a Space Jam című filmre emlékeztető jeleneteket láthattunk, főleg mikor nem egy, hanem két magas ellenfél „fogadta” lányainkat a gyűrű alatt. Ennek ellenére nem volt hasztalan egyik mérkőzés sem. Bár egy kis…

    |

  • U11 LEÁNY – KÉT MAGABIZTOS GYŐZELEM

    U11 LEÁNY – KÉT MAGABIZTOS GYŐZELEM (U11 bajnokság) Hónapról hónapra szép fejlődést láttunk a lányokon, ezért nagyon kíváncsian vártuk, hogy ez a mostani mérkőzéseken milyen mértékben lesz látható. A Sasok ellen hamar meggyőző különbséget szereztünk, de a második játékrészben kissé belekényelmesedtünk a védekezésbe, ami a támadásban is rosszabb döntéseket eredményezett. Megbeszéltük a lányokkal, hogy a…

    |

  • U11 LEÁNY – LESZ EZ JOBB IS

    U11 LEÁNY – LESZ EZ JOBB IS (U11 bajnokság) Egy hullámvölgyekkel tűzdelt találkozón vagyunk túl. Az első mérkőzésnek jól indultunk neki, az első negyed utolsó pár percéig a kezünkbe vettük a gyeplőt. A támadás és a védekezés is jól működött. Pár hiba kellett az utolsó pillanatokban és egy ponttal vitték el a negyedünket. Sajnos a…

    |

  • U11/B LÁNYOK – AKKOR IS UGYANÚGY KELL KÜZDENI, HA NEM MI VAGYUNK A JOBBAK

    U11/B LEÁNY – AKKOR IS UGYANÚGY KELL KÜZDENI, HA NEM MI VAGYUNK A JOBBAK (U11 bajnokság) Fiatalabb csapatunk mérkőzése is munkanapra került, így többen iskolából, vagy sulis programról érkeztek. Az első összecsapásunkat magabiztosan nyertük, szép megoldásokat és egyre több jó passzt is láthattunk. A második találkozón kissé fáradtan, dekoncentráltan kezdtük, aminek következtében elég hirtelen nagy…

    |