KŐBÁNYAI DARAZSAK

ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

Szerző: Hajdu Péter

  • U11/B FIÚK – BÜSZKE VAGYOK A CSAPAT TELJESÍTMÉNYÉRE

    U11/B FIÚK – BÜSZKE VAGYOK A CSAPAT TELJESÍTMÉNYÉRE (U11 bajnokság) Most azt gondolom kár lenne kiértékelni ezt a két mérkőzést. A fiúk az elmúlt két hétben maximális koncentrációt és energiát tettek bele az edzésmunkába. Érdemes megnézni a csapat első-második fordulós mérkőzéseit és összehasonlítani a most hétvégével. Akarattal küzdünk, szívünk a pályán, egymásért játszunk, azt hiszem…

  • U16 FIÚK – NAGY MECCSEN, NAGY GYŐZELEM

    U16 FIÚK – NAGY MECCSEN, NAGY GYŐZELEM (Nemzeti Kadett Bajnokság) Szombaton szieszta időben fogadtuk a Körmend csapatát a Zsíros Csarnokban, ahol ismét egy jó mérkőzésre volt kilátás. Hiányzóinkat már meg sem említem, majd csak akkor lépek ez irányba, ha végre egyszer teljes lesz a csapat. Repülőrajtot vettünk, 10:0-ás eredménynél időt kellett kérniük. Sokkal jobban ment…

  • U14/B FIÚK – KÉT MÉRKŐZÉSSEL FOLYTATÓDOTT A BAJNOKSÁG

    U14/B FIÚK – KÉT MÉRKŐZÉSSEL FOLYTATÓDOTT A BAJNOKSÁG (Nemzeti Regionális Serdülő Bajnokság) Két olyan csapattal találkoztunk akik ellen a bajnokságban már játszottunk, tudtuk jól, hogy mind a két mérkőzésen az ellenfél lesz fölényben a palánk alatt, emiatt nagyon fontosnak tartottam a kizárást! Amikor figyeltünk és rendesen kizártunk abból sokszor gyors indításunk volt, viszont sajnos az…

  • U16 LEÁNY – EZEN MÁR GONDOLKODNI KELL

    U16 LEÁNY – EZEN MÁR GONDOLKODNI KELL (Nemzeti Kadett Bajnokság) A rájátszás 5. fordulójában a Csata DSE vendégei voltunk. Rosszul kezdtünk, de ebből még sikerült visszajönni, sőt az első negyedet meg is nyertük. Sajnos már ekkor látszott, hogy néhányunknak nem sikerült megérkezni a mérkőzésre, kifejezetten gyenge, indiszponált teljesítményeket is láthattunk, főleg a védekezés és a…

  • U16 FIÚK – NEM VOLT ROSSZ, DE EZEN A SZINTEN MÉG ENNÉL IS TÖBB KELL

    U16 FIÚK – NEM VOLT ROSSZ, DE EZEN A SZINTEN MÉG ENNÉL IS TÖBB KELL (Nemzeti Kadett Bajnokság) Ebben a szezonban első alkalommal csaptunk össze pesti riválisunkkal, ők a másik alapszakasz csoportban voltak, ahonnan simán jutottak tovább. Az túlzás, hogy nagyon rákészültünk volna erre a mérkőzésre, de azért egy-egy megjegyzéssel folyamatosan emlékeztettem a társaságot, hogy…

  • KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 4. FORDULÓ BESZÁMOLÓI

    KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 4. FORDULÓ BESZÁMOLÓI Demhardt Adrienn (Pannónia/A) beszámolója: Egy kicsit álmosan kezdtünk a Ferencváros ellen, de a második félidőre felébredtünk és az edzésen tanult elemek (védekezés, passzolások) már-már elő is jöttek, ami meg is hozta az eredményt. A második mérkőzés, a Harmat ellen, szinte szokás szerint szorosan indult. A második félidőre elfáradtunk és…

  • KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 4. FORDULÓ EREDMÉNYEI

    KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 4. FORDULÓ EREDMÉNYEI „A” csoport Harmat Darazsak – Mini Talent 62-16 Harmat: Balla 3, Szoó B. 8, Szoó B. 4, Dajka 15, Csiki 1, Németh 2, Kovács 8, Réfi 11, Harmath 1, Gyarmati 9, Mini Talent: Pinke 1, Kocsis 5, Ruzsics 3, Ujj 3, Dutka 4 Pannónia/A – Ferencvárosi KE 52-13 Pannónia/A:…

  • U14 FIÚK – HA MEGVAN A MIÉRT, MEGLESZ A HOGYAN IS

    U14 FIÚK – HA MEGVAN A MIÉRT, MEGLESZ A HOGYAN IS (Nemzeti Serdülő Bajnokság) Kezdhetném azzal, hogy bennünket sem kímélt az influenza, ugyanakkor mindig abból főzünk amink van. Ez leginkább a felkészülésünkre volt jellemző, ugyanis a hétvégére mindenki felgyógyult, így teljes csapattal érkeztünk meg Székesfehérvárra. Sajnos a szövetség nem teszi kötelezővé a statisztika írását, pedig…

  • U12 LEÁNY – KÉT GYŐZELEM SZOLNOKON

    U12 LEÁNY – KÉT GYŐZELEM SZOLNOKON (Legendás Lányok Ligája) Szombaton U12-es lányainkkal Szolnokra utaztunk LLL liga soron következő fordulójára. Első mérkőzésen a Karcag csapata ellen léptünk pályára velük még nem találkoztunk ezt megelőzően, így kíváncsian vártuk az újabb megmérettetést. Már az elsőn negyedben sikerült 16 pontos előnyt kovácsolnunk. Dobott pontjainkat tekintve mind a négy negyedben…

  • U18 LEÁNY – NEM SIKERÜLT MEGLEPETÉST OKOZNI

    U18 LEÁNY – NEM SIKERÜLT MEGLEPETÉST OKOZNI (Nemzeti Junior Bajnokság) A rájátszást az Óbudai Kaszások ellen folytattuk. Egy alapvetően nagyobb játékerőt képviselő csapatról beszélhetünk, benne Babay-Bognár Kingával, aki a korosztály egyik legnagyobb tehetsége. Ennek ellenére 28-22-ig sikerült a lépést tartanunk, utána jött egy hullámvölgy, ami miatt a félidőben húsz pontos hátrányba kerültünk. A félidőben sikerült…