KŐBÁNYAI DARAZSAK

ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

Szerző: Hajdu Péter

  • U18 FIÚ – VERESÉG ÉS GYŐZELEM

    U18 FIÚ – VERESÉG ÉS GYŐZELEM (U18 rájátszás – Fehér csoport) Az elmúlt héten kétszer is pályára lépet junior csapatunk. Először hazai pályán fogadtuk csoportunk favoritját, az Atomerőmű Paks csapatát, akik hihetetlen magabiztossággal játszva húzták be a mérkőzést. Bár csapatunk nagyon nagy erőket mozgatott meg, de ennyi eladott labdával (34) és ilyen hárompontos dobó teljesítménnyel…

  • U14 FIÚ – OTTHON GYŐZTÜNK IDEGENBEN

    U14 FIÚ – OTTHON GYŐZTÜNK IDEGENBEN (Budapesti Fiú Serdülő/B) Szerda este egy igazi házi rangadó zajlott a Zrínyi Gimnáziumban, ugyanis az U12-es fiúk voltak az ellenfeleink a budapesti serdülő bajnokságban. Lassan kezdtük a mérkőzést, ami miatt az elején nem nagyon tudtunk ellépni ellenfelünktől és a védekezésünk is gyakran nyitott volt. A srácok miután túlléptek a…

  • U12 FIÚ – TISZTES HELYTÁLLÁS A HÁZI RANGADÓN

    U12 FIÚ – TISZTES HELYTÁLLÁS A HÁZI RANGADÓN (U14 Budapest-bajnokság) A hét közepén egy házi rangadónak adott helyet egyesületünk bölcsője. A mérkőzés a papírformának megfelelően „vendég” győzelmet hozott. Az első ötösünkre nem lehet panasz, beleadtak mindent és mind védekezésben, mind támadásban megtették, amit lehet, sőt néha védekeztünk is, amit jó volt látni. A második ötösünk…

  • U18 LEÁNY – PICIVEL JOBB VOLT

    U18 LEÁNY – PICIVEL JOBB VOLT (Nemzeti Leány Junior Bajnokság rájátszás – Piros csoport) A Csata DSE elleni mérkőzés visszavágója előtt egy feladatot adtunk a csapatnak, vegye fel azt a bizonyos kesztyűt, nehezítse meg ellenfelünk dolgát. Ennek megfelelően sokkal jobb felfogásban kezdtük a mérkőzést, és egy elfogadható első negyedet sikerült lehozni. A második negyedben nagyobb…

  • U14 LEÁNY – IRÁNY A FŐTÁBLA

    U14 LEÁNY – IRÁNY A FŐTÁBLA (U14 bajnokság) Serdülő lányaink az elmúlt hétvégén 3/3 győzelemmel, megérdemelve feljutottak a főtáblára. Kiváló csapatmunkával, mindenki hozzá tudott járulni a sikeres hétvégi fordulóhoz. Zsíros Akadémia Kőbánya – BEAC Újbuda KA/B 89-50 (27-10, 26-16, 22-13, 14-11) Gonda 17, Fáczán 16, Némethi 10, Benkó 10, Simon 9, Sipos 8, Schiller 8,…

  • U10 LEÁNY – VÉGRE CSÍPTÜNK

    U10 LEÁNY – VÉGRE CSÍPTÜNK (U11 bajnokság) A Párducok foghíjas, de annál gyorsabb csapattal érkeztek reggel a Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnokba és ahogy védőink rossz oldalra kerültek azonnal kapta is a labdát a helyzetbe került játékos. Mind fizikálisan, mind gondolatban lassabbak voltunk ellenfelünknél. Ez kihatott a labdás támadóink önbizalmára, rendre bizonytalan döntéseket hoztunk és emiatt…

  • U11 LEÁNY – VEGYES ÉRZÉSEKKEL ÖRÜLÜNK

    U11 LEÁNY – VEGYES ÉRZÉSEKKEL ÖRÜLÜNK (U11 bajnokság) A Darázs fiúk ellen bár kellő agresszivitással védekeztünk, ami a támadó játékot illeti, lassan gyulladtak be a rakétáink. Lassacskán azonban ritmust fogtunk és a támadó térfélen is visszaköszöntek azok a dolgok, amiket tudunk. A második félidőben Bella hibátlan védőmunkája mellett sok szép passzt, befutást, gyors indítást láthattunk…

  • U11 FIÚK – KÁR AZ ELSŐ MECCSÉRT

    U11 FIÚK – KÁR AZ ELSŐ MECCSÉRT (U11 bajnokság) Szakmailag ezt a két mérkőzést és csoportot csontig lehetne boncolni! A legbölcsebb az, ha nem tesszük! A Darazsas lányok ellen félidőig partiban voltunk, viszont az utolsó két negyedet lélektanilag ők bírták jobban. Kolléganőmnek ezúton itt is gratulálok, mert egy fantasztikus csapatot sikerült összekovácsolni az idei évben!…

  • U18 FIÚ – ÍGY TOVÁBB!

    U18 FIÚ – ÍGY TOVÁBB! (U18 rájátszás – Fehér csoport) Megkezdtük a junior „Fehér” csoport küzdelmeit az Országos junior döntőbe jutásért. Nagyon jó mérkőzésen szigorú védekezésünknek köszönhetően biztos győzelmet arattunk. Ezzel a mentalitással még szép sikereket érhetünk el. Gratulálunk! Zsíros Akadémia Kőbánya – Szolnoki KA 103-61 (32-15, 23-14, 26-13, 22-19) statisztika

  • U10 FIÚK – MENETELÜNK AZ IDŐSEBBEK KÖZÖTT

    U10 FIÚK – MENETELÜNK AZ IDŐSEBBEK KÖZÖTT (U11 bajnokság) A bajnokság felén túl vagyunk és itt most nyomni kell egy pause gombot. Abban az időszakban vagyunk, amikor muszáj a társunkra és önmagunkra kicsit többet koncentrálni. Az edzéseken újra fókuszálunk az alapokra, hiszen arra tudunk tovább építkezni. A magasabb és rutinosabb Török Sasfiókák csapata ellen határozottan…