KŐBÁNYAI DARAZSAK

ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

Szerző: Hajdu Péter

  • U18 LEÁNY – NAGY KÁR A MÁSODIK NEGYEDÉRT

    U18 LEÁNY – NAGY KÁR A MÁSODIK NEGYEDÉRT (Nemzeti Junior Bajnokság) Bajnoki szereplésünket a BEAC csapata ellen folytattuk. Korosztályos válogatottakat, illetve az NB1/A csoportjában értékes játékperceket kapó játékosok is találhatóak ellenfelünk keretében, így talán nem mi számítottunk a mérkőzés esélyesének. Remek hozzáállással, jó játékkal kezdték a lányok a mérkőzést, az első negyed kilenc ponttal sikerült…

  • U18 LEÁNY – DÖCÖGŐSEN

    U18 LEÁNY – DÖCÖGŐSEN (Amatőr NB I. női bajnokság) Az Amatőr NB1 14. fordulójában a BKG Prima Szigetszentmiklós II. csapatához látogattunk, ami nem teljesen pontos megfogalmazás, hiszen a két csapat megegyezése alapján a Darázsfészek Csarnokban fogadtuk ellenfelünket, gyakorlatilag otthon játszottunk idegenben. Ellenfelünktől Takács Dorina – akinek mielőbbi gyógyulást kívánunk! – sérülés miatt hiányzott, mi viszont…

  • U16/B FIÚK – EGY GYŐZELEM ÉS EGY VERESÉG A HÉTVÉGÉN

    U16/B FIÚK – EGY GYŐZELEM ÉS EGY VERESÉG A HÉTVÉGÉN (Regionális Kadett Bajnokság) A szombati napot nagyon jó játékkal kezdtük. Az első negyed után 32-15 volt az eredmény, támadó és védő oldalon is mindenki azt csinálta ami megy és mindenki hozzá tudott tenni. A második negyedben a nagyobb előny tudata miatt mintha egy másik csapat…

  • KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 4. FORDULÓ EREDMÉNYEK

    KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 4. FORDULÓ EREDMÉNYEK A csoport Harmat Darazsak 2014 – Pannónia 2014 36:16 Harmat: Somogyi 5, Takács-Rutai 10, Csuba 4, Fodor 5, Pintér 7, Kuregjan 3, Gyarmati 2 Pannónia: Brunner 4, Szabó 1, Albert 3, Libert 2, László 4. Némethi 2 BLF Párducok – Harmat Lányok 60:35 BLF: Kun 16, Du 3, Supola…

  • U18 FIÚK – LEFAGYTUNK

    U18 FIÚK – LEFAGYTUNK (Nemzeti Junior Bajnokság) A soron következő kiemelt junior mérkőzésünket Salgótarjánban játszottuk a hazai Beszterce KK csapata ellen. Az első mérkőzésen a Zsíros Arénában viszonylag magabiztosan nyertünk, de számítottunk rá, hogy ez egy teljesen más mérkőzés lesz. Próbáltunk jól felkészülni, de már az első negyedben kiderült, hogy fejben nem voltunk ott. Ami…

  • KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 4. FORDULÓ BESZÁMOLÓK

    KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 4. FORDULÓ BESZÁMOLÓK Gebri Gábor (Kada Darazsak) beszámolója: Egyik szemünk sír a másik nevet. Az első mérkőzésünkön nagyon nehezen tudtunk kiszabadulni az ellenfél erős szorításából. Amikor sikerült akkor nagyon szép látványos kosárlabdára hasonlító támadásokat vezettünk. De a sikeres befejezés többnyire elmaradt. Több mérkőzésre elegendő helyzetet hagytunk ki. Ennek ellenére nyertünk.Sajnos a második…

  • SPORTOLVA TANULÁS PROGRAM

    SPORTOLVA TANULÁS PROGRAM Egyesületünk kezdeményezte, hogy a kőbányai és rákosmenti általános iskolák 1-4. osztályában tantervi szinten kerüljön bevezetésre a “Kosárpalánta” és a “Sportolva tanulás” program. Mindezek mellett tanórán kívüli foglalkozásokat is szerveznénk hetente legalább két alkalommal sportszervezeti keretek között a testnevelők tanárok vezetésével. Az iskolákban szervezett csapatok részére félévenként dzsembori jellegű programot is szeretnénk rendezni,…

  • U14/A – MEGFOGYVA BÁR, DE TÖRVE NEM…

    U14/A – MEGFOGYVA BÁR, DE TÖRVE NEM… (Nemzeti Serdülő Bajnokság) A hétvégén újra hazai pályán játszhattak serdülő fiaink, ezúttal a főtábla 2. fordulójában a Szombathely, Miskolc és Honvéd csapatait fogadtuk. Rosszul indult a szombat, kiderült, hogy Tóth-Cseri Dani betegség miatt nem fog játszani, Szántó Soma térde pedig már a bemelegítés során fájt, így tőle maximum…

  • U16/C FIÚ – VERETLENÜL CSOPORTGYŐZTES A KADETT/C CSAPAT

    U16/C FIÚ – VERETLENÜL CSOPORTGYŐZTES A KADETT/C CSAPAT (Nemzeti Fiú Regionális Kadett Bajnokság) A darázsfészekben került megrendezésre utolsó kadett B mérkőzésünk az alapszakaszban, ahol szerettük volna megőrizni veretlenségünket. Az első félidőben nagy iramot diktáltunk, sok jó védekezés után, sok szép kosarat szereztünk és mind a 10 nevezett játékos hozzá tudott tenni. A második félidőben ismét…

  • U18 LEÁNY – CSAPATMUNKA

    U18 LEÁNY – CSAPATMUNKA (Nemzeti Leány Junior Bajnokság) Egészen sajátos utat jár be U18-as csapatunk a bajnokság rájátszásában. Az NKA Pécs csapata ellen egy vállalható vereséget szenvedtünk, hogy utána Miskolcon értékelhetetlen produkciót nyújtsunk. Ezt követte egy Sopron elleni kifejezetten jó játék és egy balszerencsés vereség, és így értünk el a Csata DSE elleni mérkőzésünkhöz, ahol…