KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U16/C FIÚ – DUPLA GYŐZELEM IDEGENBEN (Nemzeti Fiú Regionális Kadett Bajnokság) Budai ellenfelünk egy vereséggel a tabella elejében foglalt helyet a találkozó előtt, ezért joggal bíztunk egy hasznos meccsben. Az első negyedben ellenállhatatlanul kezdtünk a támadó oldalon, szinte nem is hagytunk ki dobást. Ami lecsorgott, azt visszaszedtük és kosarakra váltottuk. 52 pontig meg sem álltunk,…
NÉGY RÉGIÓ TORNÁN VETTEK RÉSZT SERDÜLŐINK A hétvégén rendezték meg az ilyenkor szokásos 4 Régió Tornát, ahol a 2011-es korosztály legjobbnak ítélt játékosai szerepeltek Magyarország négy régiójából. A Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémiát a lányok részéről Tárczy Emma, a fiúktól pedig Csató Dániel, Tóth-Cseri Dániel és Rácz Anti képviselte a budapesti régió csapatában, melynek edzői feladatait…
U16/A FIÚ – FÖLÉNYES GYŐZELEM, MAXIMÁLIS INTENZITÁSSAL (Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság) A sereghajtó látott minket vendégül vasárnap délután. Az kértem a srácoktól, hogy az első perctől az utolsóig hajtsuk végig a mérkőzést. Nagyon harcosan és fegyelmezetten kosárlabdázott az egész társaság, úgy alakítottunk ki meggyőző dominanciát, hogy végig sportemberek maradtunk, a győzelem mellett ehhez is jár…
U18 LEÁNY – AMIT NEM MUTAT A STATISZTIKA (Amatőr Női NB I. bajnokság) Az ANB 8. fordulójában Győrben folytattuk szereplésünket az UNI Győr SZSE csapata ellen. Azt lehet mondani, hogy jól kezdtük a mérkőzést, bár a védőoldalon sok felesleges faultot ütöttünk. Bajban lettünk volna, ha ellenfelünk jobban büntetőzik… Az első negyed végén így is 8…
U12 FIÚK – ELSZALASZTOTT LEHETŐSÉG (Budapesti serdülő/B bajnokság) A mérkőzés kezdete előtt látszott, hogy eddigi ellenfeleinkhez képest nincs olyan nagy magassági hátrányunk, így láttunk lehetőséget arra, hogy egy szoros és jó meccset játsszunk. A szoros sikerült is, de a meccs maga borzasztó volt. Nem tudom, hogy a lehetőségtől ijedtünk meg, vagy egyszerűen csak rossz napunk…
U18 FIÚK – BRAVÚROS GYŐZELEM (Nemzeti Junior Bajnokság) Az utolsó előtti mérkőzésünket játszottuk a kiemelt junior bajnokság „D” csoportjában, idegenben a Kiss Lenke KA ellen. A mérkőzés nekünk nagyon fontos volt mert győzelem esetén a következő fordulóban már a legjobb tizenhat között játszhatunk. A mérkőzéshez a csapat mentálisan maximálisan felkészülve állt hozzá. A mérkőzés elején…
U11 LEÁNY – RAPSZODIKUS ÜTKÖZET (U11 bajnokság) Igazán szeszélyes fordulón vagyunk túl. A lányok igyekezete látszik, de olykor megfeledkezünk az alapelvekről és arról, hogy a pályán mindig van egy következő feladat. Kosár után bizony védekezni kell, a lepattanóért el kell menni, bárki is dobta és bizony mindig vissza kell érni. Ez sajnos sokszor elfelejtődött. Felsejlett…
U10 FIÚK – ELFÁRADTUNK A VÉGJÁTÉKRA (U11 bajnokság) Lányok ellen játszani ebben a korosztályban egy évvel fiatalabbként nem a legkönnyebb dolog, hiszen sok mindenben még a fiúk előtt járnak. Szerencsére a Török Sasfiókák ellen a méretbeli különbségeket sikerült ellensúlyozni harcias védekezésünkkel és pontos támadásainkkal. Egyszerűen úgy játszottunk, ahogy kell. Olyan dolgokat is bemutattak a srácok,…
U14/B FIÚK – NEM VOLTUNK EGY SÚLYCSOPORTBAN (Serdülő Budapest-bajnokság) Amit tanultunk az edzéseken az elmúlt időszakban, azt most éles helyzetben szerettem volna, ha gyakorolni tudnánk. Sajnos ellenfelünk képzetlenebb volt nálunk, így ez nem mindig sikerült. Viszont mint korábban, a mai mérkőzésen is domináltak a gyors indításból szerzett kosaraink és gólpasszaink száma is ezen a mérkőzésen…
U16/B FIÚK – AZ EGYETLEN POZITÍVUM, HOGY NYERTÜNK (Kadett Budapest-bajnokság) Ha ránézünk a félidei állásra (28-15) ennek az eredménynek az első negyed végén kellett volna kialakulni, legalábbis a dobott pontok szempontjából. Az, hogy a mai meccsen ilyen kevés pontot dobtunk az annak volt köszönhető, hogy a büntetőket, még mindig csak 50%-al tudjuk dobni, az emberfölényes…