KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U18 LEÁNY- IRÁNY PÉCS! IRÁNY AZ „A” DÖNTŐ! (Nemzeti Junior Bajnokság) Óbudai Kaszások – UNI Győr NKA 57-67. A győri csapat gyakorlatilag végig vezetve aratott győzelmet az idén igencsak megerősödött Óbudai Kaszások csapata ellen. Ezzel az eredménnyel eldőlt, hogy az idei leány junior bajnokság talán legnagyobb meglepetéseként a Darazsak Sportakadémia csapata helyett nyolcadik kiemeltként…
U16 FIÚK – ÉLVEZNÉNK MI A KOSÁRLABDÁT, HA ENGEDNÉK (Nemzeti Kadett Bajnokság) Azzal a nem titkolt szándékkal érkeztünk a Menyecske utcába, hogy nyerni szeretnénk. Szerettünk volt visszavágni a hazai 7 pontos vereségért, illetve egy esetleges győzelemmel a 4-5. helyet is bebiztosíthattuk volna. Úgy kezdtünk, ahogy nem lehet! Pár rontott dobás után (jó helyzetek voltak) visszasétálásainkat…
U16/B FIÚK – AZ ALAPSZAKASZ UTÁN A FELSŐHÁZBAN FOLYTATTUK (Nemzeti Regionális Bajnokság) Első mérkőzésünkön a felsőházban egy izgalmas mérkőzést tudtunk játszani a Kiss Lenke/B csapata ellen. Dicséret illeti a fiúkat azért mert az utolsó negyedben sem adták fel, és meg tudtuk fordítani a mérkőzést. Második mérkőzésünkön a Budafok csapatával találkoztunk, sajnos az első negyedben csak!…
U14 FIÚK – CSOPORTGYŐZTESKÉNT FOLYTATJUK (Nemzeti Serdülő Bajnokság) Újabb serdülő fordulónak adott helyszínt a Zsíros Aréna. Ezúttal az Alba Fehérvár, az Eger és a MEAFC csapata látogatott el hozzánk. Három hasonló mérkőzést játszottunk és bár mind a három mérkőzésünket megnyertük, nem lehetünk teljes mértékben elégedettek. Úgy kezdtünk, mint amikor egy csapat nagy utat tesz meg…
U12 FIÚK – KIVÁLÓ KÖLYKÖK KUPÁJA (Kiváló Kölykök Kupája) Sajnos nem tudtunk teljes kerettel érkezni a Kiváló Kölykök négyes döntőjére, de év elején azt a célt tűztük ki, hogy ezekre a versenyekre mindig változtatva a kereten és forgatva a játékosokat érkezünk meg. Egyrészt azért, hogy mindenki tudjon játszani olyan csapatokkal, akikkel év közben nem, másrészt…
U16 LEÁNY – EZ MOST NEM SIKERÜLT JÓL! (Nemzeti Kadett Bajnokság) A rájátszás 8. fordulójában a veretlen DVTK csapatához utaztunk. Itthon jó meccset játszottunk, arra készültünk idegenben is. Nagyjából az első negyed közepéig voltunk meccsben, ott néhány ’’buta’’ eladott labda miatt és a lepattanózás csődje miatt hamar nagy hátrányba kerültünk, amiből csak a harmadik negyedben…
U16 FIÚK – EZ MA NEM A MI NAPUNK VOLT (Nemzeti Kadett Bajnokság) A Honvéd legyőzése után arra gondoltunk mi lenne ha a Pécset is elkapnánk. Lehet, hogy ez csak egy álom, de egy ilyen mérkőzés után még akár ez is összejöhetett volna. Az első negyedben tényleg úgy mentünk, mint akik komolyan gondolják. Jó támadások…
U18 LEÁNY – EMELT FŐVEL (Nemzeti Junior Bajnokság) A rájátszás utolsó fordulójában az Óbudai Kaszások csapatát fogadtuk. Idegenben nagy különbségű vereséget szenvedtünk, de akkor mi még egy másik csapat voltunk. Csak egy eredmény volt elfogadható, a lehetőleg minél nagyobb arányú győzelem, mert bár nem a mi kezünkben van a sorsunk, de a lehetőséget azért nem…
U16 FIÚK – U19 REGIONÁLISBAN GYAKOROLGATUNK IV. (február-március) (Nemzeti Junior Regionális Bajnokság, 9-16. helyért) Az alapszakasz csoportunkban az 5. helyet szereztük meg, így a 9-16. helyért játszhatunk a továbbiakban. Jó ez nekünk, látva az ellenfeleket, ígéretes körnek nézünk elébe. Első feladatunk hazai környezetben a Zuglói Sasok csapata volt. Többen betegség miatt kénytelenek voltak kihagyni a…
U18 LEÁNY – KÖVETKEZIK A RÁJÁTSZÁS A FELNŐTTEK KÖZÖTT (NB I/B Amatőr Női Bajnokság) Lezárult az alapszakasz az Amatőr NB I. Zöld Csoportjában, csapatunk ötven százalékos teljesítménnyel a csoport hatodik helyén végzett, így a rájátszásban a 17. helyért küzdhetünk tovább. A szezon második felét a még a csoport negyedik helyéről kezdtük, de az év elején…