KŐBÁNYAI DARAZSAK

ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

Szerző: Hajdu Péter

  • U11/U12 FIÚK – ÉRTÉKES MÉRKŐZÉST JÁTSZOTTUNK

    U11/U12 FIÚK – ÉRTÉKES MÉRKŐZÉST JÁTSZOTTUNK (U12 bajnokság) Az U12-es bajnokság második fordulójában, két olyan értékelhető mérkőzést játszottunk amiből biztosra mondhatom, hogy ma sokat tanultunk és a hibáinkat később javítjuk. Mindkét ellenféllel szemben jó lendülettel kezdtünk. Védekezésben olyan miniatűr hibákat vétettünk, amiből több kosarat is kaptunk. Amit ebben a korosztályban elvárunk a srácoktól támadásban, azt…

  • U16/B FIÚK – SZÉP SZEZONKEZDÉS

    U16/B FIÚK – SZÉP SZEZONKEZDÉS (Budapest-bajnokság) A mérkőzés előtt kicsit megvoltunk ijedve, ugyanis 7 játékosunk volt, akik pályára tudtak lépni. A mérkőzés elején kicsit álmoskásan kezdtünk, de szép lassan bele lendültünk és az első negyed végén 3 ponttal vezettünk. (15-12) A legnagyobb gondunk az egész mérkőzés során a támadó lepattanóknál adódtak. Mi voltunk magasságilag előnyben…

  • U16 LEÁNY – LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE

    U16 LEÁNY – LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE (Nemzeti Kadett Bajnokság) Az alapszakasz 4. fordulójában végre hazai pályán az Óbudai Kaszások csapatát fogadhattuk. Ellenfelünk nyáron alaposan megerősödött, jó mérkőzésre volt kilátás. Jól kezdtünk, vezettünk is, de utána megint előjöttek azok a ki nem kényszerített hibák, amiket már a korábbi mérkőzéseken is elkövettünk, és ezeket ellenfelünk kosarakkal büntette. Az első…

  • U18 LEÁNY – NEHÉZZÉ TETTÜK A VÉGÉT

    U18 LEÁNY – NEHÉZZÉ TETTÜK A VÉGÉT (Női Amatőr NB I. bajnokság) Az 5. fordulóban a Baja csapatát fogadtuk, pályaválasztói jogot cseréltünk, így hazai pályán. Az elején döcögött egy kicsit a játék, de utána agresszív védekezéssel és jó támadójátékkal 15 pontos előnyt szereztünk az első negyed végére és erre még rá tudtunk tenni a másodikban.…

  • U16 FIÚK – GYŐZELEM KAPOSVÁRON

    U16 FIÚK – GYŐZELEM KAPOSVÁRON (Nemzeti Kadett Bajnokság) Az őszi szünet után Kaposvár felé vettük az irányt, ahol csoport egyik legjobb csapata volt az ellenfél. Sajnos a sérülések-betegségek a hazai csapatot sem kímélik, így több fontos játékos sem tudta vállalni a játékot. Tudjuk miről van szó, nálunk is folyamatosak a betegségek, kisebb-nagyobb sérülések, szóval át…

  • U18/D FIÚK – NEM ILYEN KEZDÉSRŐL ÁLMODTUNK

    U18/D FIÚK – NEM ILYEN KEZDÉSRŐL ÁLMODTUNK (Budapest-bajnokság) Elkezdődött számunkra is a bajnokság, amit természetesen a srácok vártak a legjobban, de sajnos nem úgy alakult, ahogy azt elterveztük. Már az első negyed elején látszódott, hogy a budafoki srácok fizikálisan sokkal erősebbek és gyorsabbak voltak nálunk. Már az első negyedben (24-11) érződött a különbség és össze…

  • U16 FIÚK – U19 REGIONÁLISBAN GYAKOROLGATUNK

    U16 FIÚK – U19 REGIONÁLISBAN GYAKOROLGATUNK (Nemzeti Junior Regionális Bajnokság) Kadett/A csapatunkat azzal a céllal neveztük az idősebbek közé, hogy legyen egy plusz lehetőségük felkészülni az országos U16 bajnokságra. Biztos vagyok benne, hogy lesznek meredek meccsek, ha ügyesek vagyunk még pár meccset is nyerünk, de ez itt teljesen másodlagos. Az első feladat az Újpest/B csapata…

  • U12 FIÚK – GYŐZELEMMEL ZÁRTUK AZ ŐSZI SZÜNETET

    U12 FIÚK – GYŐZELEMMEL ZÁRTUK AZ ŐSZI SZÜNETET (edzőmérkőzés) U12-es fiú csapatunk az őszi szünetben sem pihent, a srácok végigdolgozták a hetet. Mindezt megkoronázva csütörtökön vendégül láttuk a Groningen (holland) csapatát. Ellenfelünk U12 és U13-as játékosokból állt, akik súlyban és magasságban is nagyobbak jóval voltak nálunk. Az első negyedben sikerült kiharcolnunk egy tíz pontos előnyt,…

  • KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 1. FORDULÓ BESZÁMOLÓI

    KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 1. FORDULÓ BESZÁMOLÓI A cikk folyamatosan frissül Czene-Pap Tímea (Harmat Darázslányok edző) beszámolója: A hétvégén megkezdődött a Kőbányai Kenguru Kupa. A lányok már nagyon izgatottan várták. Az első mérkőzés elején látszott is a nagy izgalom, de aztán legyőzték a kezdeti lámpalázukat és a második mérkőzésen sokkal harcosabb oldalukat tudták megmutatni. Minden dicséret…

  • KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 1. FORDULÓ EREDMÉNYEI

    KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 1. FORDULÓ EREDMÉNYEI Ferencvárosi KE– Harmat Darazsak 30-52 FKE: Boros 12, Rédei 3, Petrovszki 3, Bán 2, Yotan 5, Házy 5 Harmat: Dajka 6, Réfi 12, Jankovich 4, Németh 5, Harmath 3, Kovács 8, Csiki 12, Balla 1, Petőházi 1, Virág Szervátiusz Darazsak – Harmat Darázslányok 29-38 Szervátiusz: Král 2, Riskó 13,…