KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U18 LEÁNY- IRÁNY PÉCS! IRÁNY AZ „A” DÖNTŐ!
(Nemzeti Junior Bajnokság)
Óbudai Kaszások – UNI Győr NKA 57-67. A győri csapat gyakorlatilag végig vezetve aratott győzelmet az idén igencsak megerősödött Óbudai Kaszások csapata ellen.
Ezzel az eredménnyel eldőlt, hogy az idei leány junior bajnokság talán legnagyobb meglepetéseként a Darazsak Sportakadémia csapata helyett nyolcadik kiemeltként mi jutottunk a legjobb nyolc közé!
De talán kezdjük az elejétől. Ősszel esélyünk volt a nyolc közé jutásért játszani, de hazai pályán borzasztó játékkal kikaptunk a Szekszárd csapatától. Így a rájátszást a Fehér csoportban kezdtük meg, az eredményektől függetlenül biztos ’’B’’ döntő szereplést elérve. Ekkor még nem voltunk csapat.
A karácsonyi szünetben jó munkát tudtunk végezni, az Amatőr NB1-ben már voltak jó meccseink, de még valami hiányzott, még mindig nem voltunk csapat. Januárban végigment rajtunk az influenza járvány, volt olyan, hogy a mérkőzésen lett rosszul játékosunk. Ebben a teljesen felforgatott állapotban értünk el az első mérkőzésünkig a Győr ellen, ahol tartalékos felállásban hazai pályán kikaptunk. És ami nagyobb baj volt, hogy a soproni csapat az első fordulóban pihentette a legjobbjait és simán kikapott a Kaszások csapata ellen (a Kaszások csapatának érdemeiből ez nem von le semmit), ami a Kaszásoknak lépéselőnyt jelentett. Utána nekünk következett egy rosszul sikerült soproni, és győri kirándulás.
Ezután érkeztünk el a Szekszárd elleni hazai mérkőzésünkhöz, ahol nagy küzdelemben sikerült nyerni, és itt valami elindult, elkezdtünk együtt dolgozni, együtt küzdeni, együtt harcolni. Brachfeld Siegfried után szabadon valami volt már, de még nem az igazi. Jött a Kaszások elleni idegenbeli mérkőzés, ahol a harmadik negyedben végre jól játszottunk, igaz a negyedik negyedbeli összeomlás miatt súlyos vereséget szenvedtünk. Így értünk el a márciushoz, ahol nem volt mese, minden mérkőzésünkön nyerni kellett ahhoz, hogy maradjon esély a legjobb nyolcba jutásra, mivel a Kaszások csapata idegenben is megverte a Sopront, és mellette a Szekszárd ellen is nyerni tudott.
Szóval nyerni kellett, és… nyertünk! A tartalékosnak mondható Sopront otthon (ez pedig a mi érdemeinkből nem von le semmit!), a Szekszárd csapatát idegenben és végül Kaszásokat otthon sikerült megverni!
És a győzelmek mellett azt gondolom, hogy a Sopron elleni hazai meccs második félidejében CSAPATTÁ is váltunk! És nem mellesleg ezzel megteremtettük a lehetőséget arra, hogy az eredmények kedvező alakulása esetén bejussunk a legjobb nyolc közé!
’’Sors bona, nihil aliud’’. Lehet, mert a Sopron immáron nem pihentette legjobbjait, de Győrben nem sikerült nyernie, még ezelőtt a Szekszárd csapata nyerni tudott a Kaszások csapata ellen és a Győr magabiztos továbbjutóként maximálisan sportszerű hozzáállást mutatva megverte a Kaszásokat és a körbeverés így nekünk kedvezett! Őszintén szólva, Győrben mínusz harminc pontnál nem gondoltam volna.
De! Megdolgoztunk érte! Nagyon is! Elmondhatatlanul büszke vagyok a lányokra!
IRÁNY PÉCS! IRÁNY AZ „A” DÖNTŐ!