Álló sor (balról): Varga István (edző), Smith Christopher, Barabás Dominik, Demeter Levente, Csorba Tibor, Haár Gordon, Lányi Zalán, Csermely Győző, Bencsics Zoltán (edző). Ülő sor (balról): Gönczi Gábor, Stumpf Milán, Cai Jinhang, Pafféri Csaba, Kerekes Ákos, Boronyai Tamás, Cseh Bence.

EREDMÉNYEK, STATISZTIKÁK, MÉRKŐZÉSFELVÉTELEK

  • U17 FIÚ – FONTOS MÉRKŐZÉSEK ELŐTT, KIVÁLÓ GYAKORLÁSI LEHETŐSÉGEK (U17 EYBL – „E” csoport) A téli szünet előtt adódott egy lehetőség, mégpedig az U17-es EYBL egyik csoportjába beugróként tudunk szerepelni. Mivel U20-as forduló is volt a hétvégén, így úgy döntöttünk kétszer az U17, kétszer pedig a komplett U16 lép parkettra. Tehát sok játékosnak lesz lehetősége…

    A teljes cikk megtekinthető itt. >>

  • U18 FIÚK – VERESÉG A NYITÓ FORDULÓBAN (Nemzeti Junior Bajnokság) Csapatunk megkezdte szereplését a Nemzeti Junior bajnokság Fehér csoportjában Szolnokon, akik az A csoportból érkeztek. Már az első negyedben látszódott, hogy egy erős szerkezettel felálló csapat ellen kellene bizonyítanunk. Az elején egy dobópárbaj kezdett kialakulni, aminek a végére a hazaiak került ki győztesen és 25-20…

    A teljes cikk megtekinthető itt. >>

  • U18 FIÚK – ZSINÓRBAN A HETEDIK (Nemzeti Fiú Junior Bajnokság) A nemzeti junior bajnokság „D” csoportjában fiú csapatunk lejátszotta az utolsó csoport mérkőzését, mely arról döntött, hogy ki nyeri a csoportot. Végig kiélezett, magas színvonalú mérkőzést játszottunk. Egyik csapat sem tudott nagyobb előnyre szert tenni az első félidőben (39-39), így a második félidőben minden kezdődött…

    A teljes cikk megtekinthető itt. >>

  • U18 FIÚK – BRAVÚROS GYŐZELEM (Nemzeti Junior Bajnokság) Az utolsó előtti mérkőzésünket játszottuk a kiemelt junior bajnokság „D” csoportjában, idegenben a Kiss Lenke KA ellen. A mérkőzés nekünk nagyon fontos volt mert győzelem esetén a következő fordulóban már a legjobb tizenhat között játszhatunk. A mérkőzéshez a csapat mentálisan maximálisan felkészülve állt hozzá. A mérkőzés elején…

    A teljes cikk megtekinthető itt. >>

  • U20 FIÚK – BIZTOS GYŐZELEM (U20 bajnokság) Csapatunk Tiszaújvárosba, a Zöld csoport nyeretlen csapatához látogatott. Nagyon mély rotációval játszottuk végig a mérkőzést és magabiztos győzelmet szereztünk. Védekezésben és támadásban viszonylag jó teljesítményt nyújtott csapatunk, bár a dobószázalékkal, különösen a hárompontosokkal nem voltam megelégedve (24/3). Győzelmünkkel továbbra is vezetjük a Zöld csoportot. Tiszaújvárosi Phoenix KK –…

    A teljes cikk megtekinthető itt. >>

  • U18 FIÚK – VISSZAVÁGTUNK A MISKOLCIAKNAK (Nemzeti Fiú Junior Bajnokság) A Nemzeti Junior bajnokság „D” csoportjában a miskolci MEAFC csapatát fogadtuk a Zsíros Arénában. Az első mérkőzésen Miskolcon furcsa körülmények között egypontos vereséget szenvedtünk. A fiúkat fűtötte a visszavágás, valamint annak lehetősége, hogy győzelem esetén továbbra is vezetjük a csoportunkat. Ennek szellemében léptek pályára és…

    A teljes cikk megtekinthető itt. >>

  • U20 FIÚK – FEHÉRVÁRON VESZETT ODA A VERETLENSÉG (U20 bajnokság) A Dávid Kornél KA vendégei voltunk Székesfehérváron és egylabdás, hosszabbításos végjátékban elvesztettük veretlenségünket. Az egész mérkőzés folyamán hihetelen felfogásban játszottunk, úgy éreztem magam a kispadon, mintha csak a cipőnket tettük ki a pályára. Ami a statisztikánkat illeti: 23%-os dobóteljesítménnyel, valamint 19 kimaradt büntetővel csak vereség…

    A teljes cikk megtekinthető itt. >>

  • U18 FIÚK – VÉDEKEZÉS EGYENLŐ GYŐZELEM (Nemzeti Junior Bajnokság) Junior fiú csapatunk a csoportot vezető Bp.Honvéd/B csapatához látogatott. Fűtött minket a visszavágás vágya a hazai pályán elszenvedett vereség miatt. A fiúk nagyon elszántan készültek a mérkőzésre egész héten. Jó kezdés után, összeszedett védekezéssel 30-17-re nyertük meg az első félidőt, majd a második húsz percben még…

    A teljes cikk megtekinthető itt. >>

  • U18 FIÚK – GYŐZELEM DUNAHARASZTIBAN (Nemzeti Bajnokság) A kiemelt junior bajnokság hatodik fordulójában Dunaharasztiban vendégeskedtünk a DMTK csapatánál. Változatos, kiélezett mérkőzést játszottunk. A hazai csapatnál a volt játékosainkat fűtötte a bizonyítási vágy, ami egy agresszív sportszerű mérkőzést eredményezett, melyet a kilátogató szépszámú nézők is élveztek. Az első félidőben felváltva vezettek a csapatok, de nyolc pontnál…

    A teljes cikk megtekinthető itt. >>

  • U20 FIÚK – U20 CSAPATUNK ISMÉT GYŐZÖTT (U20 Bajnokság) A hetedik fordulóban hazai pályán fogadtuk a bajnokság második helyén álló Hódmezővásárhely csapatát. Csapatunkat fűtötte a visszavágás vágya a tavalyi idegenbeli vereség miatt. Már az első negyedtől kezdve nagy energiával kezdtük a mérkőzést, ami azt jelentette, hogy hoztuk az első negyedet. A második negyedben tovább fokoztuk…

    A teljes cikk megtekinthető itt. >>