KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U16 FIÚK – U19 REGIONÁLISBAN GYAKOROLGATUNK IV. (február-március)
(Nemzeti Junior Regionális Bajnokság, 9-16. helyért)
Az alapszakasz csoportunkban az 5. helyet szereztük meg, így a 9-16. helyért játszhatunk a továbbiakban. Jó ez nekünk, látva az ellenfeleket, ígéretes körnek nézünk elébe. Első feladatunk hazai környezetben a Zuglói Sasok csapata volt. Többen betegség miatt kénytelenek voltak kihagyni a találkozót, de akik ott voltak azok nagyon szépen odatették magukat. Nagy elánnal és pontossággal kezdtük a mérkőzést, hamar nagyobb előnyre tettünk szert. Az a ritmus amit mentünk nem elvárható, hogy végig megmaradjon, azért látótávolságon belül maradtak a vendégek. A végjáték lehetett volna sokkal simább is, de kicsit hamar gondoltuk úgy, hogy vége a mérkőzésnek. A győzelem nem forgott veszélyben, de azért rezgett a léc. Jó kis meccs volt, szépen dolgozott a csapat!
Zsíros Akadémia Kőbánya/C – Zuglói Sasok/A 82-78 (22-10; 18-21; 18-25; 24-22)
Fekete N. 19/9; Ruszkai D. 18/6; Szük H. 13; Mezei M. 11; Zeisler Á. 8; Mazur K. 6; Felter B. 4/3; Szabó L. 2; Ilyés I. 1; Mikics M. –
Szerda este kevésbé „meccses” időpontban léptünk pályára, de nem panaszkodunk ezt a feladatot is meg kellett oldani. Ismét nagyon jól elkaptunk a rajtot, letámadásunkra nem volt a hazaiaknak ellenszere, sok labdaszerzésből, sok könnyű kosarat dobtunk. Második negyedben sem lassítottunk, így gyakorlatilag a félidőre eldőlt a mérkőzés. Második félidőre visszavonultunk, mást gyakoroltunk, ami szintén szépen működött. Ahogy azt a fiúknak is elmondtam, az egész meccsen az tetszett a legjobban, hogy nagyon felszabadultan, bátran és felelősségteljesen kosaraztak, amit jó lenne átvenni majd állandósítani a kadett meccsekre is. A végén még a 100 is majdnem meglett. Kiváló gyakorlás volt, a különbség nem árulkodik róla, de sokkal hasznosabb 40 perc volt, mint azt a végeredmény mutatja.
KKS/A – Zsíros Akadémia Kőbánya/C 49-96 (14-32; 11-21; 11-23; 13-20)
Dobos L. 25/9; Halász K. 18/9; Szük H. 16; Ruszkai D. 11/3; Fekete N. 8/3; Mazur K. 7/3; Zeisler Á. 6; Mikics M. 2; Szabó L. 2; Ilyés I. 1
Budapest Bikák „B” jelű csapata volt a következő ellenfelünk a középházban. Döcögősen indult a mérkőzés, támadásban kidobáltuk a labdákat, ha meg eljutottunk a kosárig, akkor pontatlanul fejeztük be az akciókat. Alulmotiváltságunk teljesen érhetetlen volt, jeleztem egy időkérés alkalmával, ha nem lesz változás a hozzáállásunkban akkor a „gyerekmegőrző” megnyitja kapuit. Szerencsére még viszonylag időben kapcsolt a csapat és a második félidőre fel-fel bukkant az igazi arcunk. Ezen a mérkőzések nem azért vannak, hogy túléljük őket (amúgy sincs ilyen), minden plusz lehetőséget meg kell ragadnunk és készülni a kadett kiemelt meccsekre. Hogy mikor mit tudunk gyakorolni, azt majd én eldöntöm. Remélem több ilyen nem lesz, mert akkor inkább hasznosabb, ha edzünk.
Zsíros Akadémia Kőbánya/C – Bp. Bikák/B 96-50 (17-14; 24-19; 30-14; 25-3)
Halász K. 16/12; Dobos L. 16/6; Fekete N. 15/3; Szabó L. 8; Ruszkai D. 8/3; Szük H. 8; Mazur K. 8/3; Mezei M. 7; Ilyés I. 6/3; Zeisler Á. 2; Grineusz P. 2; Mikics M. –
Nagyüzem első állomása KKS/B csapatánál kezdődött a héten számunkra, ősszel hazai pályán kikaptunk tőlük. Sokkal jobban és határozottabban kezdtünk, mint egy hete ez meg is látszott a játékunkon. A letámadás most annyira nem működött, de cserébe nagyon szépen zártunk össze a végén és a besegítések is jókor jöttek. Támadásban ez nem a mi napunk volt, számtalan helyzetet rontottunk el és ezek nagy százalékban olyanok voltak, amiknél a nehezét már megcsináltuk. A védekezés mindenért kárpótolt, olyan energiákat és pontosságot tettük bele, amit a kiemelt meccseken is szívesen nézek majd. Azon kívül, hogy egy jót gyakoroltunk visszavágtunk a novemberi vereségért.
KKS/B – Zsíros Akadémia Kőbánya/C 47-79 (17-26; 12-22; 6-19; 12-12)
Mezei M. 17/6; Halász K. 12/6; Zeisler Á. 12; Dobos L. 9; Szabó L. 6; Ruszkai D. 6; Ilyés I. 5/3; Felter B. 4; Szük H. 4; Grineusz P. 2; Mikics M. 2
Eltelt három nap, mi pedig újra pályára léptünk, ellenfelünk a TFSE csapata volt. Kiegyenlített játékot hozott az első 17 perc, támadásban szebbnél szebb akciókat vezettünk, öröm volt nézni, hogy milyen ötletesen oldjuk meg a feladatokat és váltunk kosárra minden egyes hibát. A pálya másik oldalán már nem jutott ennyi öröm, tucatjával kaptuk a könnyű kosarakat, nem találtuk a védekezésünk ritmusát. Utolsó 3 percre valami megmozdult és láss csodát, 9 pontos előnnyel tudtunk fordulni. Második félidőre további javulások álltak be, aminek köszönhetően magabiztosan nyertük meg a mérkőzést. Azt túlzás lenne állítani, hogy végig a helyzet magaslatán voltunk, de az idegenben dobott 90 pont egyáltalán nem rossz. 72 kapott is vállalható, még úgyis hogy ellenfelünk legrutinosabb játékosát 10 pontra tudtuk limitálni, vittük volna ezt a számot lejjebb is, de azért mindent mi sem tudunk megoldani. 😊Majd a visszavágón jobban figyelünk!
TFSE/B – Zsíros Akadémia Kőbánya/C 72-90 (23-25; 16-23; 15-22; 18-20)
Halász K. 28/18; Szük H. 18; Zeisler Á. 15; Ruszkai D. 12/6; Mezei M. 11/3; Felter B. 3; Szabó L. 2; Mikics M. 1; Berecz B. –