KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U16 FIÚK – U19 REGIONÁLIS MÉRKŐZÉSEK NOVEMBERBEN
(Nemzeti Junior Regionális Bajnokság)
Kaposvári győzelmünket másnap egy junior mérkőzéssel „öblítettük le”. Fáradtságunk csupán védekezésben mutatkozott meg, támadásra persze mindig volt erő. Ezt egy kicsit nehezményeztem is, amit a második negyedre összeraktunk. Sajnos csak erre a periódusra volt ez a jellemző, a második félidőben lemaradtunk mindenhonnan. Támadásaink végig rendben voltak, bár voltak érthetetlen labdacipelések és „se füle-se farka” passzok, de összességében szép kosárlabdát játszottunk. A győzelem mellett annak is örülhettünk, hogy Danit sérülése óta először küldhettem pályára!
KKS/B csapata ellen majdnem nem tudtunk kiállni, csupán 9-en maradtak egészségesek. Fejben ma valahol máshol volt a csapat, nem tudtuk a helyén kezelni azt, hogy vannak fontos hiányzóink. Páran nagyon fegyelmezetlenek voltak, ezek pedig befolyásolták a mérkőzés eredményét. Itt csak halkan jegyzem meg, hogy játékvezetés színvonala erősen megnehezíti az edzők munkáját, pedagógiailag és szakmailag is hatalmas károkat okoznak. Sajnos túl sok energiát pazaroltunk el az ítéletek véleményezésére, így megérdemelten szenvedtünk vereséget. Amúgy nem volt egy rossz mérkőzés, simán a nyerhető kategória volt, 1 perccel a vége előtt labdánk volt a döntetlenre, de rossz vállalásból leindítottak minket és eldőlt a meccs. A vereség sokadlagos, sokkal fontosabb, hogy tanulnunk kell ebből, hogy a kadett meccseket hasonló szituációkban jobb döntéseket tudjuk hozni.
Betegségek még mindig megnehezítik a dolgunkat, de nem nyafogunk, csak próbáljuk tenni a dolgunkat. A még veretlen Kaszások/B csapata volt az ellenfél. A hétvégi Körmend mérkőzésre készültünk, így kicsit egysíkú volt a játékunk a pálya mind a két oldalán, de most fontosabb volt a gyakorlás. Be kell vallanom, nem volt rossz amit csináltunk, sok-sok biztató jel volt a mérkőzésen. 30 lett a vége, de Levi és Huba és Peti hiányában ez teljesen rendben van.
Szombaton ebéd helyett összecsaptunk az FKE Sasok csapatával. Egy igazi főpróbának számított, mert holnap megyünk Körmendre. Ismét a gyakorlásé volt a főszerep. Ellentétes félidőket láttam, mindent amit szerettem volna gyakorolni az megtörtént, csak más-más szakaszában a mérkőzésnek. Összességében jól szolgálta a felkészülésünket a meccs, jobbak voltunk a hazaiaknál, de azért nem nyomasztó fölénnyel, illetve lelkesedésünk megnehezítette a dolgunkat.
Körmendi vereségünket a hétfő edzés alapján úgy láttam sikerült kiheverni, de inkább tévedtem. A mérkőzés nagy részében alulmotiváltak voltunk, mindent úgy kellett kikönyörögni. Az az érzésem hogy semmi sem jó… sok meccsünk van, ez is baj, de ha keveset játszanánk akkor meg az lenne a baj. Fáradtak vagyunk, persze, miért ne lennénk azok? De vajon az ellenfelek mind frissek? Nem, mindenki edz, játszik és iskolába jár. Nyertünk, de nem azzal a lelkes és kemény játékkal ami jellemző ránk. Tény hogy kaptunk egy 40 perces zónát, ami ellen nehéz játszani, pláne az ellen ami a 4. negyedbe volt (konkrétan mind az 5 védő a festékben és ők is 4 négyzetméteren). A héten EYBL fordulónk van, ami mindig aranyat ér, ennél sokkal-sokkal lelkesebben, elhivatottabbnak és motiváltabbnak kell lennünk, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy 4 ilyen értékes meccset lefürödjünk!
TF Family Sólymok – Zsíros Akadémia Kőbánya/C 66-104 (18-26; 9-29; 20-30; 19-19)
Mazur K. 16/6; Fekete N. 16; Mezei M. 15; Zeisler Á. 14; Szük H. 13; Felter B. 10; Dobos L. 7; Szabó L. 6; Ruszkai D. 4; Ilyés I. 3
Zsíros Akadémia Kőbánya/C – Keresztúri KS/B 76-82 (11-16; 19-24; 24-21; 22-21)
Mezei M. 19; Zeisler Á. 18; Szabó L. 14; Halász K. 11/3; Fekete N. 8/3; Ilyés I. 4/3; Felter B. 2; Mikics M. –
Zsíros Akadémia Kőbánya/C – Óbudai Kaszások/B 58-89 (16-16; 8-19; 19-27; 15-27)
Fekete N. 14/6; Halász K. 10; Mezei M. 8; Mazur K. 8; Mikics M. 6; Ruszkai D. 6; Zeisler Á. 5; Felter B. 3/3; Szabó L. -; Ilyés I. –
FKE Sasok – Zsíros Akadémia Kőbánya/C 76-97 (16-34; 20-21; 21-23; 19-19)
Mezei M. 26/12; Zeisler Á. 17; Halász K. 15/6; Szük H. 13; Fekete N. 6; Ilyés I. 6; Ruszkai D. 4; Dobos L. 4; Mazur K. 2; Mikics M. 2; Grineusz P. 2
Zsíros Akadémia Kőbánya/C – WSK 92-66 (25-15; 21-19; 23-17; 23-15)
Mezei M. 32/21; Szük H. 12; Mazur K. 12/6; Dobos L. 11; Halász K. 10; Ruszkai D. 7/3; Felter B. 2; Szabó L. 2; Zeisler Á. 2; Ilyés I. 2; Mikics M. –