KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U16 FIÚK – THRILLER A ZSÍROSBAN
(Nemzeti Kadett Bajnokság)
Február közepén a Dózsa György úton egy sima 40-es vereséget szenvedtünk a piros mezesektől, igaz többen is hiányoztak tőlünk, illetve egy elég kemény EYBL torna volt a lábakban, így akkor esélyünk sem volt jó meccset játszani. Most ellenfelünknél volt több hiányzó, de azért mi is messze vagyunk az egészségestől, ez hozzá tartozik egy csapat életéhez. Nagyon határozottan kezdtünk, tudatos, szép támadásokból olyan önbizalom növelő pontokat szereztünk, ami nagyon kell egy ilyen mérkőzésen, különösen az elején. Védekezésünk stabil volt, sokat mozogtunk és nagyon kellett figyelni, mert a fülsüketítő dobolásban megint esélytelen volt a kommunikálás. Második negyedben kicsit megakadtak a támadások, több könnyű helyzetet is elrontottunk és a ránk jellemző távoli dobások is elmaradtak, de meccsben maradtunk és ez volt a lényeg. Úgy kezdtük a második félidőt ahogy azt kell! 5 percig nem kaptunk pontot, 42:30-ra megléptünk. Sajnos itt nem tudtunk szintet lépni, így a vendégek visszajöttek a meccsbe, sőt a 31. percben át is vették a vezetést. Innentől végig futottunk az eredmény után, többször volt sansz a fordításra, de kétszer is kidobtunk kritikus helyzetben a labdát a pályáról, illetve két fontos büntető is kimaradt. 3 pontos vezetésnél a Honvéd támadhatott a győzelemért, de hibáztak, így esélyünk nyílt az esetleges kiegyenlítésre. Kissé kaotikusnak indult támadás végén, Dani mentett labdája Levihez került, aki magára húzott egy védőt, így Máté üresen állhatott bele a távoliba. Nemhogy bevágta, de még szabálytalankodtak is vele szemben! 2.5 másodperccel a vége előtt dobása volt a győzelemre. Ez ugyan kimaradt, de jött Huba aki gyűrű magasságból szedett lepattanót és tette vissza a ziccert, ezzel szinte megnyerve a mérkőzést. 0.3 maradt, Honvéd időkérés után egy dolgunk volt, feltett kézzel vagy elütni a labdát, vagy csak simán megállni a dobó előtt. Ez sikerült, így mindenki meglepetésére 62-60-ra legyőztük a bajnoki cím egyik, ha nem a legnagyobb esélyesét. Elképesztően jó kadett mérkőzés volt, mind a két csapatnak jár a gratuláció, mert küzdött-hajtott mindenki, a vendégek is megérdemelték volna a győzelmet. Az hogy nem volt komplett ellenfelünk tény, ezzel nem is lehet vitatkozni, de olyan állománnyal rendelkezik, hogy ez még így is bravúr. Saját csapatom előtt le a kalappal, ez volt a héten a 3. mérkőzésünk (és a 3. győzelem is), nyilván erre készültünk főleg, de első pillanattól kezdve hittek magukban, a taktikában és ami a legfontosabb egymásban. Holtidőkben kiválóan kommunikáltak, ezeknél az érzelmek vegyültek a szakmával, szuper volt hallani.
Ez a győzelem egy új fejezetet indít az idei szezonunkban és remélem aki eddig nem hitt benne, hogy bármire képesek vagyunk az most már elhiszi! A beszámolót kedden reggel írtam, csak hogy lássa mindenki nem fogunk elkényelmesedni, nagy győzelem ide vagy oda, tegnap teljes volt a létszám edzésen és egy igazi hétfői napot nyomtunk, azaz kondi volt jó sok izzadsággal! Nem elégszünk meg, május 16 jövünk szépen lassan!
Zsíros Akadémia Kőbánya/A – Budapesti Honvéd SE/A 62:60 (18:11; 10:19; 21:17; 13:13)
Ld. Szük H. 25; Halász K. 10/6; Mezei M. 9/3; Dobos L. 6; Zeisler Á. 4; Mazur K. 4; Fekete N. 4; Ruszkai D. -; Felter B. –