KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U16 FIÚK – NEHÉZ MECCSEN, GYŐZELEM, MEGVAN AZ 5. HELY
(Nemzeti Kadett Bajnokság)
Nem tudtunk nyerni sem a MAFC-on, sem Körmenden, így most itt volt az utolsó lehetőség. Győzelem esetén a MAFC, vereségnél Honvéd lesz az ellenfelünk a 4-be jutásért a döntő első napján. Ez volt a tét.
Ellenfelünk friss junior országos bajnoka nélkül érkezett hozzánk, de nélküle is remek csapatról beszélhetünk. Nagy elánnal kezdtük a mérkőzést, hamar 10 pont körüli előnyre tettünk szert, ami sajnos meg is nyugtatta a fejeket, pedig ellenkezőleg kellett volna történnie. DEAC nem adta meg magát, folyamatosan olyan kosarakat szeretek, amikkel a nyomunkban voltak. A félidőben úgy vezettünk 11 ponttal, hogy koránt sem volt lefutott a mérkőzés. Érthetetlen volt számomra pár ember alulmotiváltsága, egy ilyen téthelyzetben minden erőnket bele kell fektetni a játékba, másképp nem megy. Utolsó percekre úgy futottunk ki, hogy kellettek a nagy kosarak és a stabil védekezés, mert a Debrecen nem veszíteni jött. Szerencsére volt pár tudatos, jó támadásunk illetve védekezésünk és ha nem is könnyen, de sikerült győztesen elhagyni a pályát.
Nem volt életünk meccse, bár páran igen csak szép teljesítményt nyújtottak, ők vastagon benne voltak a mai nagy és fontos győzelembe.
Ezzel a sikerrel az 5. helyen jutottunk a döntőbe, ahol a már jól ismert újbudai alakulat lesz az ellenfelünk. Azóta már azt is tudjuk, hogy Pécs fogja rendezni az országos döntőt. Becsületesen fel fogunk rá készülni, eddig 2-0 a MAFC-nak, de egyik meccs sem volt sima, hatalmas csata várató. De hát tét a legjobb 4, ne higgye senki, hogy könnyű kis délelőtt lesz.
Zsíros Akadémia Kőbánya/A – DEAC KA/A 75:69 (29:20; 20:18; 13:19; 13:12)
Ld. Szük H. 22; Dobos L. 18; Ruszkai D. 16/3; Zeisler Á. 8; Halász K. 4; Mezei M. 4; Felter B. 2; Szabó L. 1; Grineusz P. -; Fekete N. -; Mazur K. –