KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U16 FIÚK – KÁR ÉRTE, MERT EBBEN IS SOKKAL TÖBB VOLT
(Nemzeti Kadett Bajnokság)
Öt napja hazai pályán 30 pontos vereséget mért ránk a pécsi csapat, úgy hogy a második félidőben „x”-et játszottunk velük. Nehezet kértem a srácoktól, mégpedig, hogy próbáljuk meg ott folytatni. A támadásokkal még nem is lett volna gond, de mivel nem mentünk a támadó lepattanókért és a visszarendeződésekkel is gondban voltunk, nagyon simán leindítottak minket. Hamar kialakul a két számjegyű különbség, amit nehezen de tudtuk tartani. 2 perccel a nagyszünet előtt, úgy nézett ki hogy talán 10-en belül tudunk fordulni, de pár játékos linkeskedése miatt pillanatok alatt 20 lett közte. Tisztában vagyok, hogy nehéz egy feszült partiba beszállni, de nem kezdhetünk 12 emberrel…
A harmadik negyed első perce borzalmasra sikeredett, a differencia már elérte a 30 pontot. Teljesen elvesztettük a tartásunkat és egy-egy jobb megoldástól eltekintve teljesen alárendelt szerepet játszottunk. A negyedik negyedben a hazaiak átgázoltak rajtunk, erőnkből pár szép megmozdulásra futotta, de a nagy vereséget nem sikerült elkerülni.
Sajnos nem mindenki érti, hogy nem csak azokon a meccseken lehet fejlődni amint nyerünk. Továbbá akkor is meg kell próbálni élvezni a játékot amikor az ellenfél erős. Azért láttam pár emberen az igyekezetet, de itt csak csapatban tudunk gondolkodni.
Innentől a maradék 4 meccs kell hogy a szemünk előtt lebegjen, a szezon legfontosabb két hete következik, rajtunk a világ szeme!
NKA Pécs/A – Zsíros Akadémia Kőbánya/A 104-56 (25-15; 25-15; 23-11; 31-15)
Halász K. 19/9; Szük H. 16; Zeisler Á. 6; Mezei M. 5; Dobos L. 4; Fekete N. 3; Mikics M. 2; Szabó L. 1; Grineusz P. -; Mazur K. -; Ruszkai D. -; Felter B. nj