KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U16/A FIÚ – HÁTRÁNYBAN, DE MÉG NINCS VÉGE!
(Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság rájátszás – keresztjáték az „A” döntőért)
Idegenben kezdtük meg a keresztjátékot aminek a tétje az országos döntőbe jutás volt. A két csapat nagyon különböző utat járt be a szezon során, így előzetesen nem nagyon tudtuk mire számítsunk. A hazaiak az első perctől kezdve vezettek, borzalmas dobóteljesítmény mellé, nagyon fegyelmezetlen játék párosult. A mérkőzésnek volt egy olyan pillanata a negyedik negyed elején amikor megcsíphettük volna őket, de kosarak nélkül ez nem volt lehetséges. Igyekeztünk arra is figyelni, hogy ha már nem tudjuk megnyerni, a differencia se legyen ledolgozhatatlan a visszavágóra. 9 lett a vége, ez lehetett volna sokkal kevesebb is, de minimális taktikai utasítást sikerült végrehajtani, így a vereségünk teljesen megérdemelt. Csalódott voltam és talán még vagyok is, mert szerintem sokkal több van bennünk és azt hittem, hogy egy ilyen téttel bíró mérkőzésen bebizonyítja a csapat, hogy milyen fából faragták. Ezt most nem tudtuk megmutatni, jövő héten pénteken 10 ponttal kell nyerni otthon. Nem lehetetlen, de a körmendi produkció nagyon kevés lesz. Van még egy hetünk, hogy kitaláljunk valamit, ki is fogunk.
Körmendi Törpördögök – Zsíros Akadémia Kőbánya/A 62-53 (17-14; 17-14; 15-15; 13-10)
Csorba T. 14; Eszenyi P. 14; Stumpf M. 11/3; Boronyai D. 8; Demeter L. 4; Kovács Z. 2; Pelle P. -; Horváth B. –