KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U16/A FIÚ – EBBEN A CSOPORTBAN MINDEN GYŐZELEM ÉRTÉKES
(Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság)
Jelenlegi helyzetben az, hogy egy „B” jelű csapat játszik egy „A” jelűvel, koránt sem jelenti azt, hogy tortameccs következik. A megoldás egyszerű, minden ellenfelet ugyanolyan komolyan kell venni. Ez az első félidőben sikerült is, főleg támadásban, mert végre voltak ötletes megoldásaink és a helyzetek kiválasztásában is nagyot léptünk előre és bizony ez meglátszódott a dobószázalékon is. A védekezés már nem minden esetben volt eredményes. Amikor lemaradtunk, szinte kivétel nélkül kosarat kaptunk. Sajnos a második félidőre nagyon visszaesett a dobásunk, a védekezésünk továbbra is átlagosnak volt mondható. Kicsit izgalmas lett a vége, de jókor jött egy tripla, illetve 3 labdaszerzés, így a győzelem nem került veszélybe. A dobás 50-ről visszaesett 40-re és a 78 kapott pont sem az igazi, de ismét eladattunk 35 labdát és 91-et azaz 28-al többet tudtunk rádobni mint a vendégek.
Ami viszont nagy előrelépés (sokat dolgozunk érte edzésen), hogy 52-37-re megnyertük a lepattanót! Gratulálok mindenkinek, Pelle Petinek jobbulást!
Zsíros Akadémia Kőbánya/A – Budapesti Honvéd SE/B 89-78 (27-15; 30-26; 16-18; 16-19)
Horváth B. 18/6; Boronyai D. 16; Eszenyi P. 12; Bacskó B. 11; Pelle P. 6; Tenke M. 6/6; Kiss V. 6; Kovács Z. 5; Csermely 5/3; Dobos L. 4; Nagy B. -; Mezei M. –