KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U14 FIÚK – KÉT GYŐZELEMMEL DEBÜTÁLTUNK A FŐTÁBLÁN
(Nemzeti Serdülő Bajnokság)
Az U14-es bajnokság 3 mérkőzéssel folytatódott számunkra. Az első mérkőzésen a Miskolci csapattal találkoztunk. Sajnos az első negyedben adtunk nekik egy nagyobb előnyt, annak köszönhetően hogy a védekezésünk nem volt elég agresszív és dupla annyi lepattanót szedtek mint mi. Az első negyed után megbeszéltük a srácokkal, hogy muszáj keményebben védekezni, ha akarunk valamit hisz ha negyedenként 29 pontot kapunk azt sose dobjuk túl. Szerencsére a második ötös úgy ment fel a pályára, hogy akar védekezni és 17 ponton tudtuk tartani az ellenfelünket, így a félidőt 3 pontos hátránnyal zártuk. Aztán jött a harmadik negyed ahol sikerült eldöntenünk a mérkőzést az ellenfelünk javára, köszönhetően a 11! eladott labdának (3 másik negyedben összesen adtunk el ennyi labdát) és ezekből a Miskolc leindított minket és a 3 pontos hátrányból sikerült egy 17 pontos hátrányt csinálnunk. Összességében viszont egy hasznos mérkőzést játszottunk, amiből próbálunk építkezni.
Második mérkőzésen a MAFC/B csapatával találkoztunk, amit az első negyedben szerzett előnyünknek köszönhetően sikerült megnyernünk. Az egész mérkőzés nem a védekezésről szólt egyik csapatnál sem, ezt jól mutatja az összesen 186 dobott pont, és hogy 176 mezőnykísérlete volt a két csapatnak összesen. Sajnos nem a saját játékunkat játszottunk és csak futottunk és kapkodtunk egész mérkőzésen ennek is köszönhető a 35 eladott labda. Meg kell tanulnunk néha lassítani a játékot.
Harmadik mérkőzésen a Budapesti Honvéd SE/B csapatával találkoztunk. Ezt a mérkőzést két részre kell bontani. Az első félidőben a saját játékunkat játszottuk, jól védekeztünk, labdákat szereztünk, viszont nem mentünk fejjel a falnak ha meg kellett állni meg álltunk. Jól szedtük a lepattanókat és jó százalékkal dobtunk. Ennek köszönhetően 28 pontos előnnyel vártuk a második félidőt. Második félidőben pedig mint ha egy teljesen új csapat jött volna ki az öltözőből. A harmadik negyedben elfelejtettünk a hárompontoson belülre menni, és több hármast dobtunk rá mint kétpontost. Elfelejtettünk kizárni és szépen lassan vissza engedtük magunkra az ellenfelünket. Szerencsére az első félidőben akkora előnyt harcoltunk ki ami ki tartott a mérkőzés végéig. Az első félidőhöz viszont hatalmas GRATULÁCIÓ jár az egész csapatnak, mert arra lehet építeni.
Mind a három csapatnak további sok sikert kívánunk a bajnokságban!
Mi pedig a következő fordulóra készülünk már, ahol a Szolnok, Körmend, és a Szombathely csapatai ellen mutathatjuk meg mit tudunk!
Zsíros Akadémia Kőbánya/A – MEAFC/A 72-94 (16-29, 27-17, 11-25, 18-23)
Szücs M. 17; Szabó S. 12; Pető D. 10/3; Pázsitka Á. 8; Kovács-Sebestyén Z. 6; Szoó B. 4; Kolics Zs. 3; Nyeste A. 3; Kószó D. 3; Csábi G. 2; Somosvári M. 2; Sakyenu B. 2

MAFC/B – Zsíros Akadémia Kőbánya/A 86-100 (18-33; 22-17; 22-26; 24-24)
Kolics Zs. 23/9; Kovács-Sebestyén Z. 18; Szabó S. 12/3; Szoó B. 10; Szücs M. 10; Pető D. 8; Kószó D. 8; Nyeste A. 6; Sakyenu B. 4; Somosvári M. 1; Csábi G.-

Zsíros Akadémia Kőbánya/A – Budapesti Honvéd SE/B 80-61 (30-11; 23-14; 17-19; 10-17)
Szücs 21; Szoó 15/3; Kovács_Sebestyén Z. 15/3; Kószó D. 6/3; Kolics Zs. 5/3; Somosvári M. 4; Nyeste A. 4; Csábi G. 3; Pető D. 3; Szabó S. 2; Pázsitka Á. 2; Sakyenu B.-

