KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U14/B FIÚK – AZ ELSŐ ÉS UTOLSÓ 100-AS AZ ÉVBEN
(Budapest-bajnokság)
Kedden játszotta le serdülő/B csapatunk az idei év utolsó mérkőzését. A mérkőzés kicsit nehezen indult, mindenki a támadó oldalon betöltött szerepével volt elfoglalva, ezáltal a védekezésünk egy picit „tompa” volt. Ziccer és tempódobás lehetőségünk is akadt bőven, amiket gyakran csak második vagy harmadik lehetőségből tudtunk érvényesíteni.
Az utolsó két negyedben már sokkal több olyan helyzetet próbáltunk kialakítani, amiket az edzéseken gyakorlunk. Igaz, ezen a téren még van hova fejlődnünk, de jó úton haladunk.
A szezonban eddig az összes mérkőzésünket megnyertük, azonban csak most sikerült először 100 pont fölé jutnunk. Pihenésre nem lesz sok időnk hiszen a csapatból 8 játékos is érintett lesz a két ünnep között megrendezendő U13-as EYBL-tornán. Gratulálok a fiúknak és kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!
SZPA-HSE U14 – Zsíros Akadémia Kőbánya/B 25–125 (12-28, 6-27, 4-30, 3-40)
Kis 24; Nagy 22; Acsai 16; Szabó 15; Oszfolk 12; Auffenberg 10; Tallmayer 10; Szigeti 6; Tállai 4; Tenke 4; Kovács 2.