KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U12 LEÁNY – TALÁN MA TÚL NAGY VOLT A TEHER
(U12 bajnokság)
Az országos döntő előtti utolsó forduló várt május 4-én a lányokra. Csata csapatát még senkinek sem sikerült legyőzni az idei bajnokságban, de mi fordulóról fordulóra egyre közelebb kerültünk hozzájuk, épp ezért most is úgy készültünk, hogy nyerhető ez a mérkőzés. Sajnos nem kezdtük jól, majd futottunk az eredmény után, a harmadik negyedet egy jó védekezéssel és pontos befejezésekkel meg is tudtuk nyerni, de a végén az ellenfél jobban tudott összpontosítani, így 9 ponttal ismét alulmaradtunk. A végjátékban megint hiányzott valami plusz.
A második mérkőzést a vasas csapata ellen játszottuk, ellenük egyszer már sikerült, hosszabbítás kiharcolása után, győzelmet aratnunk. Ezt a játékrészt más felállással próbáltuk indítani, hátha lendít a támadó játékunkon, elég szoros első negyed után 3 ponttal vezetett ellenfelünk, majd egy bravúros második negyed után, félidőbe nálunk volt a 7 pontos előny, és jött egy mindent eldöntő harmadik negyed, a lányok teljes rövidzárlatba kerültek pontot alig tudtak dobni, ami addig nem okozott nagy bajt, amíg ellenfelünk se, de miután kaptunk 6 pontot zsinórban, szétesni látszott csapatunk. A negyedik negyedre felálló öt játékosra várt a 4 pontos hátrány ledolgozása, ami nem lett volna lehetetlen, hisz már egyszer sikerült ma fordítaniuk, de most valami történt, nem hittünk magunkban, igaz a negyedet megnyertük, de a mérkőzést nem. Talán ebben a negyedben lehetett legjobban érezni, azt hogy ma túl nagy volt a teher, amit lelkileg nem bírtunk el, nem tudtuk kizárni a külső tényezőket sem.
Reméljük az országos döntőben lesz lehetőségünk javítani és megmutatni mindazt, a tudást aminek birtokába vagyunk.
Szeretnénk kiemelni 2014-es születésű játékosaink védekező munkáját és harcolni akarását, külön dicséret illeti őket.
Kőbányai Darázslányok – Csata Csillagok 48-57 (10-16,14-14, 11-8, 13-19)
Angyal M. 20, Nyeste H. 9, Jakobcsics J. 7, Albert A. 6, Vitkó N. 5, Gere L. 1
Vasas Amazonok – Kőbányai Darázslányok 44-41 (11-9, 11-20, 16-5, 6-7)
Angyal M. 21, Jakobcsics J. 7, Vitkó N. 6, Pásztor L. 3, Albert A. 2, Bagics E. 2