KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U12 FIÚK – TRAGÉDIA UTÁN TISZTES HELYTÁLLÁS
(Serdülő Budapest-bajnokság Bajnokság)
Két napon belül két serdülő mérkőzést játszottuk a srácokkal. A KLKA ugyanúgy U12-es csapat és már találkoztunk velük az előző fordulóban – kaptunk is egy nagy verést. Ez most sem volt másképp, csak még nagyobbra sikeredett. Ez annyira nem izgat, bár mindig zavaró, ha nem nyerünk, de annak a formája már igen. Tulajdonképpen semmit nem láttunk abból, amit edzésen tanultunk, gyakoroltunk. A különbség nagyon nagy volt, de mi mindig a távoli jövőben gondolkodunk, emiatt nem szoktunk aggódni amiatt, hogy ez a differencia eltűnik majd, de a mutatott játék és főleg a hozzáállás az felháborítóra sikeredett, így azért mégis megfordul az ember fejében, hogy mi lesz így pár év múlva.
Szombaton a gödieket fogadtuk és már a bemelegítésnél látszott, hogy nem most fogjuk az első serdülő győzelmünket ünnepelni. Szép megtermett srácok mellett, mi elég liliputi csapatnak tűntünk. Ennek ellenére a kialakult játékban már jobbak voltunk. Többször előfordult, hogy nem labdapumpálással, hanem passzokkal jöttünk fel a támadáshoz, voltak szép befutásaink, viszont a helyezkedésünk még mindig komikus. Ami viszont örömteli volt, az az, hogy végre kúsztunk, másztunk, vetődtünk, harcoltunk és bár a különbség ismét hatalmas volt, azért sokkal elégedettebbek lehettünk, mint előző nap.
Dolgozunk tovább és ha nagyon lassan is, de előbb-utóbb meglesz ennek a gyümölcse.
KLKA – Zsíros Akadémia Kőbánya 2012 95-22 (36-2, 26-11, 23-5, 10-4)
Petőházi 9, Balázs-Záper 4, Harazin 2, Terdik 2, Kurtán 2, Szabó 2, Koszoru-Keszi 1.
Zsíros Akadémia Kőbánya 2012 – Gödi SE 20-85 (4-28, 3-19, 9-20, 4-18)
Kurtán 4; Somogyi 4; Balázs-Záper 3; Herberth 2; Terdik 2; Balogi 2; Petőházi 2; Sponga 1