KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U12 FIÚK – MIT ÉR A JÓ VÉDEKEZÉS?
(U12 bajnokság)
Az előző forduló nem úgy sikerült, ahogy terveztük, emiatt fontos volt, hogy most javítsunk. Ellenfelünk a Honvéd/B és a Kölökös Fiúk voltak. Utóbbitól tavaly az utolsó fordulóban kikaptunk, így revansot is szerettünk volna venni. A mérkőzés előtti megbeszélésen a védekezést hangsúlyoztuk ki és a bátor vállalkozást.
Az első meccsen az első ötös nagyon nehezen rázódott bele a játékba, szorosan indult a meccs. Érthetetlenül passzívak voltunk és mintha be lettünk volna tojva. A második ötös viszont átgázolt ellenfelén és szerencsére ezt a harmadik negyedre is sikerült átvinni, így a maradék 3 negyedben összesen 10 pontot kaptunk, ami azért még egy B csapat ellen sem rossz.
Aztán következett a rangadó a KLKS ellen. Itt hasonlóan az első ötös nagyon visszafogott volt. Megvoltak a helyzeteink, de mindig elbizonytalanodtunk és vagy rossz dobás lett a vége, vagy eladott labda. A második negyedben sikerült egy megnyugtató előnyt szereznünk, köszönhetően a védekezésnek. Aztán a 3. negyedben jött a leolvadás. Továbbra is szégyenletes teljesítményt nyújtottunk, sportemberhez méltatlan volt a srácok „bemutatója”. Ezt elég nyomatékosan jeleztem is. Még azt sem tudtuk kihasználni, hogy ellenfelünk egyik legjobbja kipontozódott. Ez inkább minket hátráltatott. Szerencsére nagy baj nem történt, de nyílt maradt a találkozó.
A negyedik negyed aztán elsöprő volt, nagyon jó volt látni a remek védekezést, a lerohanásokat, a kiosztásokat. Majdnem 30-at tettek közé a srácok, le a kalappal, mert ilyen nagy különbség azért nincs a két csapat között.
A két mérkőzésen 3 játékost emelnék ki. Csubi és Zéti elképesztőt mentek védekezésben, őrületbe kergették az ellenfeleket és rengeteg labdát szereztek, sőt a pontszerzésben is jeleskedtek. Sebi teljesítménye volt még extra úgy, hogy a pálya minkét oldalán nagyon jól teljesített. A két meccsen dobott 60 pontot, ami kis odafigyeléssel 80 is lehetett volna, nem tudták tartani és külön öröm, hogy néha megcsinálta azt is, amit kértem. 🙂
A következő fordulón remélem helyt tudunk majd állni és talán meglepetést is okozhatunk. Ehhez nagyon kell, hogy az első ötös jobban bízzon magában és megmutassa mit tud, mert ezen a meccsen nem sikerült villantani. Én továbbra is bízom bennük.
Kőbányai Darazsak – Bp. Honvéd/B 86-24 (17-14, 27-4, 17-3, 25-3)
Szabó 24; Szegedi 12; Kárpáti 10; Csuba 9; Fegyveres 8; Fodor 6; Koszoru-Keszi 5; Kuregjan 4; Brunner 4; Attila 2; Gönczi 2; Bartha

Kölökös Fiúk – Kőbányai Darazsak 47-76 (15-15, 10-22, 16-5, 6-34)
Szabó 36; Koszoru-Keszi 10; Brunner 9; Szegedi 6; Fegyveres 5; Kárpáti 4; Csuba 2; Fodor 2; Bartha 2; Kuregjan; Gönczi; Attila

