KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U12 FIÚK – AZ EDZÉSEK RENDBEN, A MECCS MÉG SOK
(U12 bajnokság)
Nehéz bármit is írni két olyan mérkőzésről, ahol az ellenfeleken túl, önmagunktól is sikerült kikapni. Persze könnyebb lenne, ha hoztuk volna a “kötelezőt”, ugyanis az edzésmunkája a srácoknak, arra utal, hogy bár lassú és göröngyös, de a jó úton vannak. A Budafok csapata ellen rémálom szerűen kezdtünk. Támadásnál már annak örülnünk kellett, ha átvittük a labdát a térfelükre. Felállt játéknál nem történtek meg az elszakadások és befutások és a rengeteg eladott labdát ellenfelünk gyors indításokkal is büntette, melyre a csapat válasza a visszakocogás volt. A félidőben bár nehéz volt lelket öntenem a csapatba, hiszen ellenfelünk 19 pontos előnyt alakított ki, de úgy gondolom az üzenet mindenkinek átment. Bár a végéig csak 17 egységet sikerült ledolgozni a különbségből, a Balázs-Záper Dominik által vezetett fiatal ötösünk közel volt ahhoz hogy az I-re pont kerüljön, de végül elmaradt a siker.
Nem voltam benne biztos, hogy a Budafoki kezdésnél lehet rosszabbul elkezdeni egy mérkőzést, de mint kiderült igen és ez rá is tette a bélyeget a továbbiakra. Fiatalabb ötösünk most is mindent megtett, hogy mérkőzésben tartsák a csapatot, de sajnos itt esélyünk sem volt.
Kőbányai Darazsak/A – Budafoki Bikák 56-58 (11-21, 10-19, 17-9, 18-9)
Fáczán 12, Terdik 9, Petőházi 9, BALÁZS-ZÁPER 8, Sponga 6, Kurtán 4, Szoó 4, Kovács-Sebestyén 2, Poór 1, Nádas 1
MAFC Heisler – Kőbányai Darazsak/A 74-51 (24-6, 13-24, 19-6, 18-15)
FÁCZÁN 18, Kovács-Sebestyén 7, Petőházi 6, Balázs-Záper 5, Szoó 5, Kurtán 3, Harazin 2, Nádas 2, Balogi 1, Sponga 1, Terdik 1