KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U12 FIÚ – THRILLER PASARÉTEN
(Serdülő B Budapest-bajnokság)
Amikor ezt a csapatot átvettem gyönyörű sötétbarna hajam volt. A mai mérkőzést biztosan meg fogom mutatni a fodrászomnak, aki rendszeresen azon hüledezik, hogy ilyen ugrásszerűen megőszültem. Hát ez a meccs sem segítette a „gyógyulást”. Egész mérkőzésen 5-6 általam kiválónak tartott megmozdulásunk volt, ebből három az utolsó 2 percben, mellyel meg is nyertük a meccset. Küzdésben nem volt hiány, azt becsülettel toltuk, de sokszor bután fejeztük be a támadásokat. Az első negyedben nem kezdtünk jól, de aztán magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és bár a lepattanókat sajnos a magasságbeli hátrányunk miatt nagyon nehéz lett volna megszerezni, azért volt egy-két alkalom, amikor csak néztük a parkettra leeső labdát. A második ötösünk nagyon nem találta játékát. Anti és Dani is próbálkozott ugyan, de egyszerűen nem ment, így a 9 pontos előnyünkből 3 maradt a második félidőre.
Az első félidőben Marci és Csongi nagyon harcosan védekezett, ez megmaradt a másodikban is, de a többiek sokszor elaludtak és nem segítettek egymásnak. Támadásban sok remek helyzetet alakítottunk ki, de egyszerűen nem ment a kosárszerzés, kihagytuk a ziccereket. Próbálkoztunk becsülettel, de egyszerűen nem volt eredménye. Az utolsó három percre 6 pontos hátránnyal mentünk ki a pályára egy időkérés után és először Tóth-Cseri Dani és Anti talált be, majd Gege dobott egy szédületesen nagy kosarat (nem értem hogy ment be), végül pedig Csató Dani szép belső munkájából született egy kosár és egy lepattanó után egy hajszálpontos hosszú indítást is adott, amit Anti váltott kosárra. A végén TCSD két büntije tette rá a pontot az i-re.
Nagyon sokat szenvedtünk a pályán – a pályán kívül is – és sokszor nem éltünk a lehetőségekkel, de volt küzdelem és Tóth-Cseri Dani kiváló egyéni teljesítménye is sokat segített. Gratulálok a győzelemhez!
Budai Aranysakálok – Zsíros Akadémia Kőbánya 2011 45-49 (10-19, 12-6, 12-9, 11-15)
Auffenberg Márton 5; Boda 4; Csató 4, Laskai 4, Proksz 4; Rácz 8; Tóth-Cseri 20