KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U12/B FIÚK – NEM SOKON MÚLOTT
(U12 bajnokság)
Az U12 bajnokság E csoportjában két mérkőzés várt ránk vasárnap a Zrínyiben. Szokás szerint megfeleztük a csapatot: az egyik része U11-es, a másik U12-es játékosokból állt és a két ötöst is így raktuk össze. Ezen a hétvégén a kisebbek nagyon jól teljesítettek mindkét mérkőzésen, a nagyobbak meg érthetetlen hibákat vétettek, ennél ők sokkal többet tudnak. Az első meccsen a kenguruk átszaladtak ellenfelükön, küzdöttek, hajtottak, a védekezés is szuper volt. A második ötös sajnos nem tudta ezt lemásolni, sőt összesen 8 pontot sikerült szerezni a megszerezhető 30-ból (ennyi ziccer maradt ki). Az U11-es sor a 3. negyedben még csak kosarat sem kapott, ami megsüvegelendő, a nagyobbak meg a 4. negyedre végül összeszedték magukat és jobban teljesítettek.
A második mérkőzés első félidejében sok pontatlansággal játszottunk, főleg védekezésben. A második félidőre összekapták magukat a srácok és sportolóhoz méltóan játszottak és küzdöttek, sajnos ez most nem volt elég a győzelemhez, de összességében nagyon hasznos mérkőzés volt fejlődés szempontjából.
Zuglói Sasok – Kőbányai Darazsak/B 9-62 (3-23, 2-8, 0-17, 4-14)
Munkhdalai 16; Reith 9; Horváth 9; Dániel 8; Al Agha 6; Sági Sz. 5; Szabó B. 3; Vértes 2; Pintér 2; Garamvölgyi 2; Mihályi; Pitrik
Óbudai Kaszások/B – Kőbányai Darazsak/B 40-41 (9-12; 7-12; 17-6; 7-11)
Horváth B. 10; Munkhdalai 9; Pitrik 4; Reith 4; Dániel 3; Szabó B. 2; Horváth M. 2; Garamvölgyi 2; Sági Sz. 2; Vértes 1; Pintér 1; Al Agha
