KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U11 LEÁNY – ÚJRAKALIBRÁLÁS
(U11 bajnokság)
Egy könnyebb mérkőzéssel indítottuk a reggelt. Előnyünket stabilan meg tudtuk a végéig őrizni, eltekintve egy-egy mélyrepüléstől. Sajnos az elmúlt időszakban betegségek, sérülések árnyékolták be az edzésmunkát, így nagyon jól jött a győzelem, hogy visszanyerjünk egy kis önbizalmat. A második mérkőzés már nehezebbnek bizonyult, egy nálunk erősebb csapat ellen kellett helyt állni. A lányok harciassága mindig jelen van, de sajnos a védekezésünk most nem tudta visszafogni ellenfeleinket. A szerencse sem szegődött mellénk, egyértelmű helyzeteinkben is a labda inkább kifelé billent. A lányok edzéseken nagyon szépen dolgoznak, az irány jó. Tanulságul szolgált mindkét mérkőzés, hogy mire is kell nagyobb hangsúlyt fektetnünk a felkészülés során. Gratulálok a lányoknak, de remélem a következő fordulóra már kicsit összeszedettebben érkezünk és újra tudjuk magunkat kalibrálni. Ennél acélosabban indultunk el az idényben, igyekszünk visszatalálni.
Kőbányai Darázslányok/B – Németvölgyi Bocsok 43-23 (12-3, 9-9, 8-7, 14-4)
Bölöni Melinda 10, Kerék Nikolett 9, Handlovics Nikolett 7, Pető Adrienn 4, Csabai Luca 4,Kovács Eszter 3, Rédli Zoja 2, Rácz Boglárka 2, Rácz Viktória 2
Csata Manók – Kőbányai Darázslányok/B 61-24 (12-4, 18-8, 9-5, 22-7)
Bölöni Melinda 8, Csabai Luca 7, Kerék Nikolett 2, Handlovics Nikolett 2, Rácz Boglárka 2, Pető Adrienn 2, Rédli Zoja 1