KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U11 LEÁNY – SZERPENTINEN A KOSÁRIG
(U12 bajnokság)
Magabiztos felvezetést követően az első negyedet előnnyel zártuk. Egészen pofás védekezéssel sikerült több labdát is megszerezni, így a rendezetlen védelmet könnyebben át tudtuk játszani. A második negyedben még harciasan álltuk a sarat, de lassacskán kezdett földharcra, kidobósra és más sportágak fúziójára hasonlítani kosárlabda helyett. Voltak igazán szép pillanatok, indítások, befutások megjátszása, gyors betörések, majd éles váltás és érthetetlen megmozdulások. Eladott labdák, lépéshibák, céltalan labdavezetések a védővonalba és elejtett asszisztok. Kevés megbízható kézben tudott forogni a labda. Ha jött egy rossz hullám akkor az mindenkit maga alá temetett, de mégis ki tudtunk belőle emelkedni amikor igazán fontos volt. Ez a rapszodikus játékkép szőtte át mindkét mérkőzésünket. A második meccsen fürgébb ellenfeleink ellen is ugyanazt a formát produkáltuk. Tetemes előnyünket hátrahagyva játszhattunk egy 1 pontos meccset és csak a szerencsén múlott, hogy a javunkra végződött. Ami talán most előre tudott minket vinni az a győzni akarás, a felelősség vállalása, a hibák korrigálására való törekvés.
Van mit szépíteni, de gratulálok a lányoknak, hogy kivívták maguknak a két győzelmet!
MTK Budapest – Kőbányai Darázslányok/B 37-44 (9-16, 9-12, 6-7, 13-9)
Ferenci Hanna 9, Bagics Enikő 7, Erdősi Szonja 6, Győrfi Ella 5, Nyeste Hanna 4, Ferenci Emma 4, Erdei Katalin 2, Vitkó Nóra 2, Kakuk Csenge 2, Kincses Krisztina 1, Pásztor Liza 1
Kőbányai Darázslányok/B – Kölökös Fiúk 42-41 (15-6, 10-14, 10-9, 7-12)
Kakuk Csenge 8, Győrfi Ella 7, Vitkó Nóra 6, Kincses Krisztina 6, Ferenci Hanna 6, Nyeste Hanna 3, Pásztor Liza 3, Erdősi Szonja 2, Bagics Enikő 1