KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U11 FIÚK – LÁTSZIK AZ ELŐRELÉPÉS!
(U11 bajnokság)
Hétvégén a Vasas Amazonok ellen játszottuk az első mérkőzésünket, amit eléggé álmoskásan kezdtünk, így az első negyedben az ellenfelünk tudott dominálni. A második negyedtől kezdve viszont felébredt a csapat és a szoros védekezésünknek köszönhetően hibákra tudtuk kényszeríteni az ellenfelünket, ezekből a helyzetekből jól tudtunk indulni és könnyű kosarakat szerezni. A második félidőben sem esett vissza a lendületünk és ennek köszönhetően egy nagy előnyt tudtunk kialakítani a mérkőzés végére.
A második meccsen a Csata volt az ellenfelünk, akik ellen már a múltkor is szoros meccset játszottunk és most is erre számítottunk. A meccs elejétől kezdve szépen mentek a srácok, szorosan védekeztek, így egy szoros meccsben voltunk. Mindkét csapat fej-fej mellett haladt a végjátékig, de most mi jobban akartuk! Szoros védekezés, egymásra figyelés, több csapatjáték jellemezte a csapatot és fizikálisan is jobban bírtuk. A végére sikerült ellépni az ellenfelünktől és megnyernünk a mérkőzést.
Összességében két jó meccset játszottunk, amiből tudunk tanulni, látszik a fejlődés az indításokban és a védekezésben is, de a sebességünk egy kicsit visszaesett, ezen még javítanunk kell. Gratulálok a csapatnak!
Kőbányai Darazsak/A – Vasas Amazonok 77-43 (9-11, 24-9, 19-6, 25-17)
Szoó 13, Réfi 11, Horváth B. 11/3, Garmavölgyi 8, Dajka 8/6, Munkhdalai 6, Sági Szilárd 6, Bartha 5, Jankovich 5, Horváth M. 4

Csata Garfield – Kőbányai Darazsak/A 55-64 (9-7, 13-17, 17-17, 16-23)
Munkhdalai 18/3, Szoó 9/3, Horváth B. 8/3, Bartha 7/3, Dajka 7/3, Réfi 6, Jankovich 3, Sági Szabolcs 2, Horváth M. 1, Nyeste 1, Garamvölgyi 1, Sági Szilárd 1

