KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U11 FIÚ – SZÉP VOLT FIÚK!
(U12 bajnokság)
Szidor Bálint (edző) beszámolója: Egy vereség és egy győzelemmel búcsúztunk az U12-es bajnokság utolsó fordulójáról. Azt mondanom sem kell, hogy a csapat ma mindkét arcát megmutatta. Az első mérkőzésről, nem szeretnék sokat beszélni, mindössze annyit, hogy „25” kihagyott büntetővel, ebben a korosztályban nagyon nehéz mérkőzést nyerni. Csak a tudásuk felét tették volna bele a fiúk, már akkor is elégedettek lettünk volna. Sajnos fejben ennél sokkal többre lesz szükség a következő szezonban! Nem tudom mi történt a srácokkal a két mérkőzés között, de már az első perctől fogva sokkal több intenzitást és akaratot tettek a játékba. Természetesen ez meg is látszott az eredményen. Őszinte leszek, a csapatot nyolc forduló során még egyszer sem láttam ennyire jól egymásra hangoltan játszani. Végre ment a labda, védekezésnél sem maradtunk le az emberekről, ha mégis, akkor mindig volt valaki, aki oda segített, és ami a legfontosabb, hogy a fiúk elkezdték egymást biztatni és dicsérni! Biztos vagyok benne, ha ezt a mentalitást és játékképet meg tudjuk tartani a jövő hétvégére, akkor boldogan zárhatjuk le az U11-es évet. Csak így tovább!
Kőbányai Darazsak/B – Óbudai Kaszások Boys 42-45 (9-8, 10-19, 10-7, 13-11)
Kis 11, Herberth 7, Petőházi 6, Szabó D. 5, Somogyi 4, Nádas 3, Balogi 2, Kurtán 2, Szabó K. 2
Óbudai Kaszások/B – Kőbányai Darazsak/B 41-56 (8-15, 18-17, 2-8, 13-16)
Kis 11, Somogyi 10, Petőházi 8, Kurtán 6, Szabó D. 6, Szabó K. 5, Balogi 4, Koszoru-Keszi 3, Harazin 2, Nádas 1