KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U10 FIÚK – TAPASZTALAT ÉS RUTIN
(U11 bajnokság)
Nem várt könnyű hétvége a kisebbekre, ugyanis a Zuglói Sasok és az Újpest volt az ellenfelünk. Az utóbbit már egyszer sikerült hosszabbításban két vállra fektetni.
Döcögősen kezdtünk a Zuglói Sasok ellen és ami ennek a csapatnak az előnye, azt most nem tudtuk kihasználni. Sok hibát vétettünk és páran a mérkőzés első perceire fejben otthon maradtak. A félidőben sikerült helyretenni a dolgokat és Dávid vezetésével végre a megszokott ritmusban kezdtünk játszani. A harmadik negyedben kiépített előnyt sikerült stabilizálni, így a győzelem a miénk lett. Az első mérkőzés fizikálisan nagyon sokat kivett a csapatból és az újpesti srácok, már az első félidőben nagy előnyre tettek szert. Örülök, hogy a mérkőzés végére sikerült felvenni a kesztyűt harciasságban. Ebben Csuba Ábelnek volt nagy szerepe. Külön szeretnék gratulálni a csapatnak a félidei büntetőkhöz, amelyet mindkét esetben 80 százalék felett értékesítettek.
Kőbányai Darazsak/Harmat – Zuglói Sasok Herman 50-44 (9-12, 24-18, 14-8, 3-6)
BRUNNER 19, SOMOGYI 11, Szabó S. 5, Koszoru-Keszi 5, Fodor 3, Mezei 2, Csuba 2, Szabó B. 1, Pitrik 1, Kuregjan 1
Újpest-MT/A – Kőbányai Darazsak/Harmat 56-29 (9-4, 23-11, 11-10, 13-4)
CSUBA 9, Somogyi 5, Szabó S. 5, Brunner 3, Koszoru-Keszi 2, Pitrik 2, Szabó B. 1, Kuregjan 1, Fodor 1