KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U10 FIÚ – A NAGY CSAPAT
(U11 bajnokság)
Nehéz szavakat találni egy ilyen mérkőzés után. Amikor reggel felkeltem mindenre gondoltam csak erre a győzelemre nem! Picit elfáradtam és talán ezért úgy voltam vele, bármi is lesz a végeredmény, mi már így is nagyon büszkék vagyunk az U10-es fiúkra. A 2012-esek mezőnyében a 9. helyen végeztek úgy, hogy más tisztán 2013-as csapat nem tudott minket megelőzni. Az utóbbi két-három évben ilyen nem igazán fordult elő és ez fantasztikus.
Természetesen ahogy egyik év sem egyszerű, így ez sem volt az! Számos dilemma, nehézségek, és sok-sok munka van ebben a csapatban! Megérte? IGEN MEG! Bámulatos, néha pedig félelmetes milyen gyorsan tanulnak és fejlődnek a srácok! Sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy hol fogunk tartani tanulásban, tudásban év végén, és már most azt mondhatom, hogy felkészültünk az U11-es évre! Bevallom, hogy már várom a következő bajnokságot! Példás a csapat játék intelligenciája. Szívük-eszük a pályán. A folytonos elégedetlenségük önmagukkal és akaratuk a siker kulcsa. Már csak egy feladat maradt hátra amire maradéktalanul fókuszálunk…
Kőbányai Darazsak/Harmat – MAFC Farkasrét 63-61 (15-12, 18-13, 11-20, 19-16)
FÁCZÁN 20, SZOÓ 16, KOVÁCS-SEBESTYÉN 6, SAKYENU 5, NAGY 5, SÁFÁR 4, OROSZ 2, ACSAI 2, POÓR 1, MEZEI 1, KOMÁROMI 1, NYESTE
Török Sasfiókák – Kőbányai Darazsak/Harmat 58-38 (9-12, 20-11, 13-11, 16-4)
Kovács-Sebestyén 10, Szoó 9, Fáczán 7, Acsai 2, Poór 2, Mezei 2, Sáfár 2, Sakyenu 2, Orosz 1, Nagy 1