KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U12 FIÚK – TANULSÁGOS HÉTVÉGE
(U12 bajnokság)
Két vereség után lehetünk-e elégedettek? A válaszom az, hogy igen.
A Vasas elleni mérkőzésen nagyon sok mindent sikerült megvalósítani, amit az edzéseken gyakorolunk és amikre a mérkőzés előtt felhívtam a figyelmet. Szépen járattuk a labdát, voltak gyors indításaink és a védekezésünk is sokszor szerzett labdákat eredményezett. Voltak hibák most is, de ez mind elvész amellett, hogy sikerült felszabadultan és örömmel kosárlabdázni.
A Kaszások elleni mérkőzésen nem kezdtünk túl jól. Írhatnám azt is, hogy a Vasas elleni mérkőzés sokat kivett a fiúkból, de védekezésben sok hibát követtünk el és sokszor a szerencse sem állt mellettünk a dobásoknál. A csapat szívósságát mutatja, hogy sokszor sikerült már felállni egy-egy hátrányból. A mai napon ez -13 volt az utolsó 8 perc előtt. Bár a legvégén még dobásunk volt az egyenlítésért, sajnos a fordítás nem jött össze. Talán, ha egy kicsivel jobban ment volna a lepattanózás…
Mindkét ellenfelünknek gratulálok, megérdemelten jutottak be ők is a májusi döntőbe! A fiúk egész évben kirobbanthatatlanok volt az „A” csoportból, így budapesti 2. helyezettként várjuk az országos nyolcas döntőt!
Gratulálok a fiúknak és győzelmet nem adtunk ma az édesanyáknak, viszont a fiúk nagyon hálásak Nektek! Boldog Anyák Napját!
Kőbányai Darazsak/A – Vasas Akadémia 39-61 (12-21, 10-12, 11-14, 6-14)
Kovács-Sebestyén 16, Szoó 6, Nyeste 6, Babai 4, Pető 2, Kis 2, Kolics 2, Somosvári 1
Óbudai Kaszások – Kőbányai Darazsak/A 63-61 (18-11, 19-13, 13-12, 13-25)
Kovács-Sebestyén 21, Kis 9, Szoó 7, Babai 6, Kolics 5, Nyeste 4, Csábi 4, Pető 3, Orosz 2,