KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 5. FORDULÓ BESZÁMOLÓK
Pusztai Ferenc (Pannónia Darazsak) beszámolója: A 2014-es csapatunk az első mérkőzésen szépen játszott. A sok passz és jó védekezés meghozta az eredményét. A második mérkőzésen az iramot kicsit nehezen tartottuk, ami itt viszont a gyengébb védekezést is jelentette. A támadásokat nem igazán jól építettük fel. A gyorsaságon továbbra is van még mit fejleszteni.
Dermhardt Adrienn (Pannónia Darazsak) beszámolója: A 2015-ös csapatunk egyre összetettebben, koncentráltabban játszik. A közeg és a légkör már nem ismeretlen számukra, így jobban is tudnak koncentrálni a mérkőzésre. Az első meccsen nagyon ügyesen, szép passzokkal játszottak. A ziccer dobások, most valahogy gyengébben mentek, de sikerrel zárult a meccs. A második mérkőzésünk elejét egy kicsit elengedtük, de a második félidőben nagyon szépen visszahozták a játékot. Gratulálunk mindkét csapatunknak!
Gebri Gábor (Kada Darazsak) beszámolója: Egyik szemünk sír a másik nevet. Két mérkőzést játszottunk és mindkettőt megnyertük. Végre harcosan védekeztünk és amikor volt türelmünk akkor tudtunk labdát szerezni, amiből aztán megindulva jutottunk el a helyzetekig. Sok szép támadásunk volt amiben fel lehetett ismerni a kosárlabda játékot. Sajnálatosan csak öten voltunk, ( ebből egy vendégjátékos ) így az elért siker nem számít a bajnokságba. Köszönet a szülőknek a szurkolásért Pista bácsinak pedig a játékvezetésért.
Szidor Bálint (Harmat Darazsak ) beszámolója: A Kisdarázsfiúk ellen sikerült úgy győznünk, hogy mindenki élvezni tudta a játékot. Ehhez kellett az is, hogy a különböző megkötések, mint a leütés nélküli játék jól működjön. A Pannónia csapata ellen mindig öröm játszani. Tudásban hasonló szinten vannak, mint mi, így mindig 110 %-ot kell nyújtanunk ha nyerni szeretnénk ellenük. A gyors és pontos játékunknak köszönhetően ez ma is így volt. Valamint az ellenfelünk passzaiból labdákat tudtunk szerezni, amiket könnyű kosarak követtek. Szép munka volt fiúk!
Sárdi István (Harmat Kisdarázsfiúk) beszámolója: Különleges volt az ötödik forduló, hiszen mindkét csapatom egymás ellen játszott. A idősebbeknek gratulálok, mert a kötött játék ellenére is fegyelmezetten játszottak. Kisebbekre büszke vagyok, mert mindkét mérkőzésen a szívüket a pályán hagyták és a lehető legideálisabb eredmény született a legerősebb csoportban.
Tóth Lili (Harmat lányok) beszámolója: A Radobasket ellen, jól indult a mérkőzés, egy darabig fej-fej mellett haladtunk, de sok üres dobóhelyzetet nem tudtak lányaink értékesíteni és rengeteg eladott labda tarkította támadó játékunkat. A kisebbek aktív részvételével álltak ki negyedeink, de idősebbjeink ezen a mérkőzésen nem tudták a vállukra venni a csapatot, nem hoztuk a legjobb formát. Talán az első mérkőzésen sikerült egy kicsit összekovácsolódni, mert a Gyáli lovagok ellen már mintha kicserélték volna a csapatot, szépen meneteltünk előre. A másodikosok is sokkal magabiztosabban mentek fel a pályára, kevesebb hibával dolgoztak. Idősebb lányaink pedig szép játékkal, sikeres ziccerekkel és remek védekezéssel vitték győzelemre a csapatot. Gratulálok mindenkinek!
Dohar-Fritz Krisztina (Janikovszky Lányok) beszámolója: Sajnos ezen a fordulón is akadtak olyan játékosaink, akik nem jelezték hogy nem tudnak részt venni a vasárnapi mérkőzéseken.
Ilyenkor sokszorosan fáj a szívünk azokért a lányokért, akik szívesen játszottak volna helyettük… Akik viszont ott voltak, mind a 8-an, igazán kitettek magukért! A Kőbányai Kiskenguru Kupa egyik legfiatalabb csapataként, szoros mérkőzést vívtunk a Keresztuy Darazsak ellen, a korban hozzánk hasonló Szervatiusz Darazsak ellen pedig magabiztos győzelmet szereztünk. De ami ennél is nagyobb öröm, lányaink küzdöttek, harcoltak, az egészen kicsik sarkaztak, gyönyörűen fedezték a labdát, sőt még kosarakat is dobtak. Láttunk kiváló bal ziccereket, két 2014-es játékosunk pedig gólpasszokkal is elkápráztatott minket.
Gratulálok a lányoknak, egytől egyik nagyon ügyesek voltak!
Szabados Nóra (Szervatiusz Darazsak) beszámolója:
Nem jó előjelekkel vártuk a mérkőzéseket, hiszen a hosszú hétvége miatt sok hiányzónk volt, így az első mérkőzésen hat játékossal tudtunk kiállni. Sajnos mind a kettő mérkőzésen vereséget szenvedtünk, viszont a helyzeteink megvoltak, minden labdáért tudtunk harcolni, valamint egészen jól kezd kialakulni a csapatösszhang. Izgatottan várjuk a következő fordulót.