KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 4. FORDULÓ BESZÁMOLÓK
Gebri Gábor (Kada Darazsak) beszámolója: Egyik szemünk sír a másik nevet. Az első mérkőzésünkön nagyon nehezen tudtunk kiszabadulni az ellenfél erős szorításából. Amikor sikerült akkor nagyon szép látványos kosárlabdára hasonlító támadásokat vezettünk. De a sikeres befejezés többnyire elmaradt. Több mérkőzésre elegendő helyzetet hagytunk ki. Ennek ellenére nyertünk.Sajnos a második mérkőzésen is folytatódott ezt tetézve a sokszor rossz védekezéssel. Nem is tudtunk nyerni. Összességében azért egyre jobban látszik , hogy merre szeretnénk haladni. Két nagyon tanulságos mérkőzést játszottunk. Köszönet a lelkes szülőknek.
Tarné Merecicki Anna (Keresztury Darazsak) beszámolója: Betegség tizedelte a csapatomat ezen a hétvégén. Öt játékossal sikerült lejátszani a mérkőzéseket. Szeretnék mindenkit megdicsérni, mert odatette magát az eredmények ellenére! Szívvel-lélekkel játszottak a gyerekek. Kiemelném Gémes Máté védekezését. A dobásainkon van mit még csiszolni! Köszöntjük a Mini Talent csapatát a Kőbányai Kenguru Kupán! Gratulálok az ellenfeleknek!
Szidor Bálint (Harmat fiúk 2014) beszámolója: Talán az eddigi legnehezebb forduló várt a csapatra, hiszen már az első mérkőzésen a Pannónia ellen kellett megmérkőznünk. Az eddigi eredmények alapján mindig szoros, de sikeres mérkőzéseket játszottunk velük. A fejlődés nem csak az eredményen volt látható, hanem a pályán is. Támadásokban kiválóan ismertük fel a helyzeteket az egy-egy elleni megoldásokra. Agresszív és pontos védekezésünknek köszönhetően sok labdát és lepattanót szereztünk. A BLF ellen álomszerűen kezdtünk és ezt az előnyt nem csak megtartottuk, hanem fokozatosan növelni is tudtuk. Gratulálok a fiúknak, mert ma mindenki megdolgozott ezért a két győzelemért.
Sárdi István (Harmat Kisdarázsfiúk) beszámolója: Szeretnék gratulálni mindkét csapatomnak a győzelmekhez. A kisebbekre különösen büszke vagyok, mert kiválóan vették az akadályokat a nagyobbak között. Természetesen a saját mérkőzésükön még maradt annyi erő, hogy néhol hullámzóan is, de legtöbbször „extázisban” játszottunk és ez volt a két mérkőzés kulcsa. Legfontosabb, hogy kezdünk csapattá válni, mert ennek meghatározó szerepe lehet a következő időszakban.
Dohar-Fritz Krisztina (Janikovszky Lányok) beszámolója: Sajnos több játékosunkat is nélkülözni kényszerültünk vasárnap, így külön dicséretet illeti lányainkat, akik hősként küzdötték végig mindkét mérkőzést. Nagyon büszke vagyok rájuk, nem csak a győzelemért. Azért is, mert egy kimondottan erős ellenféllel szemben is sok szép dolgot megvillantottak a tanultakból és küzdőszellemben is rengeteget fejlődtek. Így tovább lányok!
Tóth Lili (Harmat Lányok) beszámolója: A sok beteg miatt 8 leányka állta hősiesen a sarat. Igaz két vereséget szenvedtünk el, de a maximumra törekedett mindenki a végéig. Az ifjabb játékosaink még nem olyan rutinosak a játékban, így az idősebbek remek csapatvédekezéssel segítettek tartani a frontot kisebb társaiknak. Az első mérkőzés félidejében még partiban voltunk, aztán sajnos lerohantak minket. A második mérkőzésre ellőttük a puskaport, az utolsó negyedre már az oxigént is, de ez is mutatja, hogy egy percre sem álltak meg lányaink.Jó kilátások egy tisztán hölgyekből álló csapattól akik ilyen küzdéssel, akarattal, pihenő nélkül harcoltak minden labdáért. Legalább olyan ügyesek voltak, mint amennyire elfáradtak!
Szabados Nóra (Szervatiusz Darazsak) beszámolója: Kicsit bátortalanul indult az első mérkőzés, nem igazán tudtuk érvényesíteni tudásunkat. A második félidőben végre mi is elkezdtünk pontokat szerezni, magabiztosabb játékképet tudtunk mutatni. Ellenfeleink mind nagyobbak, fizikálisabbak voltak nálunk, amivel sajnos nem tudtuk felvenni a versenyt. Nem szabad búslakodni, büszke vagyok a csapatomra, lesz ez még jobb is.
Pusztai Ferenc (Pannónia Darazsak) beszámolója: A 2015-s csapatunk kicsit álmosan kezdte a mérkőzést, de aztán szépen belelendültek, ami meg is hozta a sikert. A második mérkőzésen nagyobbakkal játszottunk, ami lehetőséget adott a fejlődésre, tanulásra. A 2014-s csapatunk első mérkőzésén egy kicsit csalódottak voltunk, mert nem láttuk az elszántságot, a teljes erőbedobást a csapatban. Voltak biztató periódusok, de alul maradtunk. A második mérkőzésen viszont szép összjátékot mutatott a csapat.