KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 2. FORDULÓ
Dohar Zoltán (Csípős Darazsak) edző beszámolója: Egyre több újdonságot látok viszont az edzéseken tanultakból és a lányok már belátták, hogy gyorsan kell szaladni, ha sikerélményt szeretnének. Még hiányzik a reakciók gyorsasága, lassan reagálunk a változó helyzetekre. Erre fókuszálunk a későbbiekben.
Sárdi István (Harmat Darazsak fiúk) edző beszámolója: Szívből gratulálok mindkét csapatomnak! A 2014 és a 2013-as Harmat Fiúk két-két győzelemmel zárták a Kőbánya Kupa 2. fordulóját! Az edzéseken való kemény munka meghozza az eredményt és meg is dolgoztak érte a srácok! Védekezésben nem ismertünk irgalmat, támadásban pedig, az idei év legkiválóbb csapatjátékát mutattuk, illetve minden játékelemben felülkerekedtünk versenytársainkkal szemben. Bálint bácsival együtt, mindketten nagyon büszkék vagyunk, ugyanis hétről-hétre haladunk előre a fiúkkal. Szépen, fokozatosan fejlődünk. Bravó srácok!
Tóth Lili (Harmat Darazsak lány) edző beszámolója: Az első meccsen csapatunk megfogyatkozva indult neki a reggeli megmérettetéseknek, így kissé bizonytalanul léptünk a pályára. Ami ezután következett az hatalmas meglepetést okozott, mert egy izgalmas, fordulatos, szoros mérkőzés vette kezdetét. Egy azonos képességű ellenféllel mérhettük össze tudásunkat és az eddigi legjobb játékot produkálták lányaink. Volt egyéni játék, csapatjáték is egyaránt és a védekezésünk is fejlődésnek indult, tudatosabban passzoltak és harcosabban mentek a labda után, hogy megkaparinthassák. Hatalmas gratuláció a szép játékért! Igaz pár ponttal alul maradtunk, de emelt fővel távozhattunk, mert mindenki a legjobbját nyújtotta. A Csípős Darazsak csapatával szemben már több nehézségbe ütköztünk, kevesebb kosár pottyant be és nem mindig sikerült visszaérni a védekezésben, de a harcmodor és a küzdés nem hagyott egy percig sem alább. Sokat tanulhattunk a játékokból, amit még az adott mérkőzésen is tudtunk kamatoztatni. Egy kis technikai tunning még ránk fér, de az évet így kell búcsúztatni, egy szép teljesítménnyel.
Gebri Gábor (Kada Darazsak) edző beszámolója: Kevesen voltunk, de elegen a játékhoz. Első meccsünkön a nálunk gyengébb, de nagyon lelkes csapatot győztünk le. Játékvezető gyakornokok vezették a mérkőzést. Ügyesek voltak. A második találkozón bár veszítettünk nem játszottunk alárendelt szerepet. Végre harciasak voltunk védekezésben és támadásban is! Többször az történt, amit mi akartunk. Jó meccs volt! Gratulálok a gyerekeknek és köszönöm a nagyszerű szülői biztatást.
Tarné Merecicki Anna (Keresztury Darazsak) edző beszámolója: A mai forduló előtt nem ittuk meg a célzóvizet. Amit lehetett kihagytunk. A lehetőség megvolt a Pannónia elleni győzelemre, de a dobásaink pontatlanok voltak. A BLF-fel egy szoros mérkőzést játszottunk. Hosszabbításban egy ponttal nyertünk. Büszke vagyok a csapatomra, mert nem adták fel a gyerekek, az utolsó másodpercig küzdöttek. Gratulálunk az ellenfeleknek is!
Dohar-Fritz Krisztina (Szervátiusz Darazsak lány) edző beszámolója: Sajnos ez a forduló nem hozott győzelmet. Első ellenfelünkkel nem voltunk egy súlycsoportban, a második mérkőzés azonban máshogy is alakulhatott volna, ha mindenki kiveszi a részét a küzdelemből. Gratulálok a legkisebbeknek, akik végig lelkesen harcoltak, függetlenül az eredménytől.
Szabados Nóra (Szervátiusz fiúk) edző beszámolója: A múltkori forduló után, sokat gyakoroltunk és fejlődtünk a fiúkkal, aminek meg is lett az eredménye. Egy megérdemelt győzelem, egy sajnálatos vereség. Külön öröm, hogy minden játékosunk kihozta magából a maximumot. Büszke vagyok a srácokra, már várjuk a következő fordulót.
Pusztai Ferenc (Pannónia 2013, 2014) edző beszámolója: A kisebbek (2014) már nagyon várták, hogy ismét mérkőzésük legyen. Most már nem okozott nagy problémát a pálya vonalai, és a játékvezető „jelenléte”. Nagyon ügyesen vezették a labdát, és dobták a ziccereket. A kicsik nagyon hajtottak, aminek az eredménye meg is lett, mind a két mérkőzést megnyerték.
A nagyobbak (2013) is várták az újabb fordulót. Sokkal határozottabban álltak fel az első mérkőzésen, mint a novemberi fordulóban. Szép ziccereket és passzokat láthattunk tőlük. Az eredménye meg is lett, győzelemmel zárták az első mérkőzést. A második meccsen védekezési hibák jöttek elő, amiket az edzések során tovább kell gyakorolni. A labdáért való „harc” sokat javult.