KŐBÁNYAI DARAZSAK

ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

Kategória: U14 fiu csapat eredményei

  • U14/B FIÚ – 12 MECCS, 12 GYŐZELEM

    U14/B FIÚ – 12 MECCS, 12 GYŐZELEM (Budapest Serdülő/B bajnokság) Négy nap alatt három mérkőzést játszottak a Serdülő/B Bajnokságban a fiúk, ahol minden „tudásukat” megmutatták. A vasárnapi meccsen, bár 65 ponttal nyertünk, csalóka az eredmény. Ellenfelünk fiatalabb volt, de egy szóval sem mondanám, hogy bármikor megfordult a fejükbe az, hogy feladják, sőt elmondható, hogy majdnem…

    |

  • U14 FIÚ – PECHSOROZAT A 6. FORDULÓBAN

    U14 FIÚ – PECHSOROZAT A 6. FORDULÓBAN (Nemzeti Serdülő Bajnokság főtábla 6. forduló) Nem indult jól a 6. főtábla hétvégéje a számunkra, Lantos Levi az utolsó pillanatban betegség miatt kidőlt, Paul Bence ugrott be helyette. A torna tétje a négy csapat számára “mindössze” a döntő csoportbeosztása volt, és csak óvatos esélylatolgatásokat mertünk tenni a hétvégére.…

    |

  • U14 FIÚK – B CSAPATUNK TOVÁBBRA IS VERETLEN

    U14 FIÚK – B CSAPATUNK TOVÁBBRA IS VERETLEN (Budapesti Fiú Serdülő/B) Szombat reggel a MAFC U13-as csapatát fogadtuk hazai pályán. A korai időponthoz képest 10:0-val kezdtük a mérkőzést. A rengeteg labdaszerzésnek és a pontos befejezéseknek köszönhetően a végeredmény kérdése nem volt veszélyben. Az előző mérkőzésekhez képest egyre kevesebbet hibáztunk, bár még mindig voltak olyan hibák,…

    |

  • U14 FIÚ – NAGY SIKER AZ EYBL-EN

    U14 FIÚ – NAGY SIKER AZ EYBL-EN (EYBL SUPERFINAL) Az EYBL 2022/23-as kiírásában három csoportban zajlottak a Stage 1 és 2 küzdelmei, amely közül az egyik csoportban az első helyen végeztünk, így kvalifikáltuk magunkat a pécsi Superfinal-re. Az összesen nyolc bejutott csapatot két csoportba osztva csoportmérkőzések után helyosztó mérkőzésekkel dőlt el, ki nyeri a versenysorozatot.…

    |

  • U14 FIÚ – TORNAGYŐZELEM VERETLENÜL

    U14 FIÚ – TORNAGYŐZELEM VERETLENÜL (🏀🐝NEMZETKÖZI TORNA OSTRAVÁBAN 🐝🏀) Az idei ostravai tornára serdülő csapatunk két különböző összetételű brigáddal érkezett. A „black” és „yellow” fantázianevű csapatok összeállításánál Boronyai Zoltán és Szidor Levi edzők több szempontot is figyelembe vettek, amik közül a két legfontosabb volt az országos bajnokságban nem érintett 2010-esek játéklehetősége, valamint egyes 2009-es játékosok…

    |

  • U14 FIÚ – ÖT NAP, ÖT MÉRKŐZÉS, 5. HELYEZÉS

    U14 FIÚ – ÖT NAP, ÖT MÉRKŐZÉS, 5. HELYEZÉS (🏀🐝NEMZETKÖZI TORNA OSTRAVÁBAN 🐝🏀) Bár az ostravai húsvéti torna rendszeres résztvevői vagyunk, a covid miatti kihagyás után jó volt újra visszatérni az „iparvárosba”. A csapat egyik fele (B.Levi, L.Levi, Máté, Dani, Lóri, Soma) rutinosabbnak tekinthető, ami a nemzetközi csapatok elleni szereplést illeti, ugyanis idén volt már…

    |

  • U14 FIÚK – MÁR MOST MEGVAN AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ!

    U14 FIÚK – MÁR MOST MEGVAN AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ! (Nemzeti Serdülő Bajnokság főtábla 5. forduló) A fiú serdülő csapatunk a hétvégén remek játékkal biztosította be az országos A döntőben való szereplését, háromból három győzelemmel zárta a tornát. A győzelmek értékét növeli, hogy kifejezetten szívós, nehéz ellenfelekkel küzdöttünk meg, köztük olyanokkal is (Kecskemét és Miskolc), akiktől…

    |

  • U14 FIÚ – ÚJABB GYŐZELMI SOROZAT A HAZAI RENDEZÉSŰ SERDÜLŐ FORDULÓBAN

    U14 FIÚ – ÚJABB GYŐZELMI SOROZAT A HAZAI RENDEZÉSŰ SERDÜLŐ FORDULÓBAN (Nemzeti Serdülő Bajnokság főtábla 4. forduló) A hétvégén újra a Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok adott otthont a bennünket érintő fiú serdülő főtábla fordulónak, ahol részben olyan ellenfelekkel találkoztunk, akikkel az idei kiírásban még nem. A Dávid Kornél Akadémia és a Szombathelyi Sportiskola mellett azzal…

    |

  • U14/B FIÚ – CSAPATKÉNT ROBOGTUNK

    U14/B FIÚ – CSAPATKÉNT ROBOGTUNK (Budapesti Serdülő B bajnokság) Az Óbudai Kaszások/C csapata ellen lépett pályára csütörtökön U13-as fiú csapatunk. Ismertük ellenfelünket, ugyanis hazai pályán már sikerült egy nagyarányú győzelmet aratnunk. A fiúk azt kapták feladatul, hogy támadásban törekedjenek a minél gyorsabb támadójátékra. Ez olyan jól sikerült hogy kosaraink körülbelül 70%-át gyors indításokból dobtuk, illetve…

    |

  • U14 FIÚ – EDZŐMECCS

    U14 FIÚ – EDZŐMECCS (Serdülő B Budapest-bajnokság) Szombat délelőtt a Vasas Pasaréti Sportcentrumban volt jelenése U14/B csapatunknak, ahol a Budai Aranysakálok ellen mérkőztünk meg. Ellenfelünk egy órával később érkezett csak meg a találkozóra, így 20-0-val a jegyzőkönyvben és bírók nélkül játszottunk egy barátságos edzőmérkőzést. Sajnáltam, hogy így alakult, mert végre egy olyan csapattal találtuk szembe…

    |