KŐBÁNYAI DARAZSAK

ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

Kategória: 202425U12lany

  • U12 LEÁNY – A VÁRVA VÁRT ELSŐ FORDULÓ

    U12 LEÁNY – A VÁRVA VÁRT ELSŐ FORDULÓ (U12 bajnokság) A múlt heti szolnoki főpróba után megkezdődött a várva várt U12 bajnokság első fordulója, ahol a Kaszás Boszorkák volt az első ellenfelünk. Lányaink az első negyedben már 14 pontos előnyre tettek szert, ezzel megalapozva a játék végkimenetelét. A második ötösünk – igaz kicsit több hibával…

    |

  • U12 LEÁNY – FŐPRÓBA SZOLNOKON

    U12 LEÁNY – FŐPRÓBA SZOLNOKON (LENDÜLETES LÁNYOK LIGÁJA) A hosszú edzőtáborozás után, izgatottan vártuk ez első komoly megmérettetést a szezonkezdés előtt. Lányaink Szolnokra utaztak, ahol a Debrecen és a BEAC csapatával mértük össze tudásunkat. Bár az első mérkőzés 42 pontos győzelmet hozott, mégis úgy éreztük, hogy csak a gyenge hasonmásunk lépett pályára. Kicsit aggódtunk is,…

    |