KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U18 FIÚK – BRAVÚROS GYŐZELEM (Nemzeti Junior Bajnokság) Az utolsó előtti mérkőzésünket játszottuk a kiemelt junior bajnokság „D” csoportjában, idegenben a Kiss Lenke KA ellen. A mérkőzés nekünk nagyon fontos volt mert győzelem esetén a következő fordulóban már a legjobb tizenhat között játszhatunk. A mérkőzéshez a csapat mentálisan maximálisan felkészülve állt hozzá. A mérkőzés elején…
|
U20 FIÚK – BIZTOS GYŐZELEM (U20 bajnokság) Csapatunk Tiszaújvárosba, a Zöld csoport nyeretlen csapatához látogatott. Nagyon mély rotációval játszottuk végig a mérkőzést és magabiztos győzelmet szereztünk. Védekezésben és támadásban viszonylag jó teljesítményt nyújtott csapatunk, bár a dobószázalékkal, különösen a hárompontosokkal nem voltam megelégedve (24/3). Győzelmünkkel továbbra is vezetjük a Zöld csoportot. Tiszaújvárosi Phoenix KK –…
|
U18 FIÚK – VISSZAVÁGTUNK A MISKOLCIAKNAK (Nemzeti Fiú Junior Bajnokság) A Nemzeti Junior bajnokság „D” csoportjában a miskolci MEAFC csapatát fogadtuk a Zsíros Arénában. Az első mérkőzésen Miskolcon furcsa körülmények között egypontos vereséget szenvedtünk. A fiúkat fűtötte a visszavágás, valamint annak lehetősége, hogy győzelem esetén továbbra is vezetjük a csoportunkat. Ennek szellemében léptek pályára és…
|
U20 FIÚK – FEHÉRVÁRON VESZETT ODA A VERETLENSÉG (U20 bajnokság) A Dávid Kornél KA vendégei voltunk Székesfehérváron és egylabdás, hosszabbításos végjátékban elvesztettük veretlenségünket. Az egész mérkőzés folyamán hihetelen felfogásban játszottunk, úgy éreztem magam a kispadon, mintha csak a cipőnket tettük ki a pályára. Ami a statisztikánkat illeti: 23%-os dobóteljesítménnyel, valamint 19 kimaradt büntetővel csak vereség…
|
U18 FIÚK – VÉDEKEZÉS EGYENLŐ GYŐZELEM (Nemzeti Junior Bajnokság) Junior fiú csapatunk a csoportot vezető Bp.Honvéd/B csapatához látogatott. Fűtött minket a visszavágás vágya a hazai pályán elszenvedett vereség miatt. A fiúk nagyon elszántan készültek a mérkőzésre egész héten. Jó kezdés után, összeszedett védekezéssel 30-17-re nyertük meg az első félidőt, majd a második húsz percben még…
|
U18 FIÚK – GYŐZELEM DUNAHARASZTIBAN (Nemzeti Bajnokság) A kiemelt junior bajnokság hatodik fordulójában Dunaharasztiban vendégeskedtünk a DMTK csapatánál. Változatos, kiélezett mérkőzést játszottunk. A hazai csapatnál a volt játékosainkat fűtötte a bizonyítási vágy, ami egy agresszív sportszerű mérkőzést eredményezett, melyet a kilátogató szépszámú nézők is élveztek. Az első félidőben felváltva vezettek a csapatok, de nyolc pontnál…
|
U20 FIÚK – U20 CSAPATUNK ISMÉT GYŐZÖTT (U20 Bajnokság) A hetedik fordulóban hazai pályán fogadtuk a bajnokság második helyén álló Hódmezővásárhely csapatát. Csapatunkat fűtötte a visszavágás vágya a tavalyi idegenbeli vereség miatt. Már az első negyedtől kezdve nagy energiával kezdtük a mérkőzést, ami azt jelentette, hogy hoztuk az első negyedet. A második negyedben tovább fokoztuk…
|
U20 FIÚK – MÉG MINDIG VERETLENÜL (NB I. B Zöld csoport, Fiú U20) Változatos puhatolódzó első negyed után a második negyedben mindkét csapat védekezést váltott. Az ellenfelünk végigskálázta a zóna védekezés többféle változatát, mi pedig áttértünk egy agresszív egészpályás letámadásra, amely meghozta a mérkőzés ritmusát és fokozatosan felőröltük ellenfelünket. A mérkőzés félidejére tetemes előnyre tettünk…
|
U16-U18 FIÚK – SIKERES EYBL RENDEZÉS 3 GYŐZELEMMEL (EYBL U17, Stage I., Kőbánya) Az idei szezonban a tavalyi kadett csapat (tehát elsőéves juniorok és a másodéves kadettek) kapott lehetőséget nemzetközi megmérettetésre. Elvárás csak annyi volt a gyerekek felé, hogy mind a négy mérkőzésen küzdjenek, hajtsanak, próbáljuk minél jobban szerepelni. Az első ellenfelünk egy nagyon masszív…
|
U20 FIÚK – TOVÁBBRA IS VERETLEN U20 CSAPATUNK (NB I. B Zöld csoport, Fiú U20) Békéscsabai KK – Zsíros Akadémia Kőbánya-DMTK 52-85 (13-31, 6-16, 24-14, 9-24) statisztika Zsíros Akadémia Kőbánya-DMTK – Veszprémi KK 114-91 (36-18, 33-20, 23-28, 22-25) statisztika
|