KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U12 FIÚK – ELSZALASZTOTT LEHETŐSÉG (Budapesti serdülő/B bajnokság) A mérkőzés kezdete előtt látszott, hogy eddigi ellenfeleinkhez képest nincs olyan nagy magassági hátrányunk, így láttunk lehetőséget arra, hogy egy szoros és jó meccset játsszunk. A szoros sikerült is, de a meccs maga borzasztó volt. Nem tudom, hogy a lehetőségtől ijedtünk meg, vagy egyszerűen csak rossz napunk…
|
U12 FIÚK – A MÁSODIK FÉLIDŐRE MÁR LEHET ÉPÍTENI (Budapest Serdülő Bajnokság) A bemelegítésünk szörnyűre sikerült. Játékosaink mintha nem is mérkőzésre, hanem inkább egy családi délutánra készültek volna az Aréna Plázában. Semmi futás, semmi tűz, csak sétálás. Ez rá is nyomta a bélyeget a mérkőzés elejére. Nehezen pörögtünk fel, kiesett a kezünkből a labda, labdavezetési…
|
U12 FIÚK – BABY STEPS, AVAGY APRÓ LÉPÉSEKBEN ELŐRE (U12 bajnokság) Sajnos az első forduló nem úgy sikerült számunkra, ahogy azt elterveztük. Sikerült kielemeznünk mindkét mérkőzést, így az utóbbi 5 hétben azon voltunk, hogy a védekezésünk helyre álljon. A Vasas Amazonok ellen végre nem úgy kezdtük el a mérkőzést, hogy ellenfelünk ellépett tőlünk. Úgy gondolom…
|
U12 FIÚK – TRAGÉDIA UTÁN TISZTES HELYTÁLLÁS (Serdülő Budapest-bajnokság Bajnokság) Két napon belül két serdülő mérkőzést játszottuk a srácokkal. A KLKA ugyanúgy U12-es csapat és már találkoztunk velük az előző fordulóban – kaptunk is egy nagy verést. Ez most sem volt másképp, csak még nagyobbra sikeredett. Ez annyira nem izgat, bár mindig zavaró, ha nem…
|
U12 FIÚK – AKI NEM AKAR NYERNI, AZ NEM IS FOG (Gyermek bajnokság) Két és fél hónapja vártuk már a bajnokság első fordulóját. Úgy gondolom az augusztusi alapozás után a fiúk felvették a ritmust az iskola és az edzések között. Szerencsére betegség és sérülés sem akadályozott bennünket, ezáltal minden adott volt ahhoz, hogy két jó…
|
U12 FIÚK – ÉLMÉNNYEL ÖSSZEKÖTÖTT FELMÉRÉS (Dávid Kornék Kosárlabda Akadémia felkészülési torna) Az U12-es fiú csapatunk számára, még szeptember elején adódott a lehetőség, hogy részt vehessünk egy tornán Székesfehérváron. Időközben azonban a meghívott csapatok kicserélődtek és a végére egy igen erős kvartett jött össze szeptember 30-án. A Rátgéber Kosárlabda Akadémia ellen tudtuk, hogy nem lesz…
|