KŐBÁNYAI DARAZSAK

ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

Szerző: Hajdu Péter

  • U16 LEÁNY – LEPATTANÓ!

    U16 LEÁNY – LEPATTANÓ! (Nemzeti Kadett Bajnokság) A rájátszás 3. fordulójában a veretlen DVTK csapatát fogadtuk. Jól kezdtük a mérkőzést, gyakorlatilag egyenrangú partnerei voltunk a listavezetőnek. Egy dolog hiányzott már ebben az időszakban is, ez pedig a lepattanók megszerzése. Mindent elmond erről, hogy a DVTK az első pontját is támadó lepattanót követően büntetőből szerezte, és…

  • U14 LEÁNY – ELÉRKEZETT A VERSENY IDEJE

    U14 LEÁNY – ELÉRKEZETT A VERSENY IDEJE (Nemzeti Serdülő Bajnokság) Igyekeztünk egy jobb teljesítményt, és eredményesebb játékot mutatni a Vasas csapata ellen, mint az előző fordulóban. Ez sikerült. Az első negyed 3 pontos különbséggel zárult. A második játékrészben kissé beragadtunk, és nem szereztünk kosarakat. Itt nyílt az olló és nőtt a különbség. A második félidőben…

  • U11/B LEÁNY – NEM LEHETNEK PIHENŐ EMBEREK

    U11/B LEÁNY- NEM LEHETNEK PIHENŐ EMBEREK (U11 bajnokság) Két hasznos mérkőzést játszottunk az U11 fordulóban. A fiúk ellen nem volt könnyű dolgunk, hiszen most sem mi voltunk fizikai fölényben. Akadt a keresztúriak között olyan, aki szinte ‘beleugrott’ a gyűrűbe. Ugyanakkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár csak egyetlen egy ember is pihenjen a pályán! Hatalmas…

  • U16 FIÚK – THRILLER A ZSÍROSBAN

    U16 FIÚK – THRILLER A ZSÍROSBAN (Nemzeti Kadett Bajnokság) Február közepén a Dózsa György úton egy sima 40-es vereséget szenvedtünk a piros mezesektől, igaz többen is hiányoztak tőlünk, illetve egy elég kemény EYBL torna volt a lábakban, így akkor esélyünk sem volt jó meccset játszani. Most ellenfelünknél volt több hiányzó, de azért mi is messze…

  • U11 LEÁNY – KÉT NEM AKÁRMILYEN GYŐZELEM

    U11 LEÁNY – KÉT NEM AKÁRMILYEN GYŐZELEM (U11 bajnokság) Izgatottan vártuk a mai fordulónkat, hiszen sikerült feljebb araszolnunk az előző megmérettetések alkalmával. A Vasas csapata ellen szorosan fej-fej mellett haladtunk, rengeteg hibával, mind támadásban, mind védekezésben. Mindig akadt egy-két játékos aki az adott negyedben tartotta a frontot, de kevésnek bizonyult támogatásuk. A harmadik negyed mélyrepülése…

  • U11/B FIÚK – MINDIG A KÖVETKEZŐ FELADATRA KONCENTRÁLUNK

    U11/B FIÚK – MINDIG A KÖVETKEZŐ FELADATRA KONCENTRÁLUNK (U11 bajnokság) Szüntelenül fókuszban van, hogy többet fejlődjünk. Mérkőzésről mérkőzésre előbukkannak ugyanazok a technikai hibák de már kevesebbszer mint egy-két hónappal ezelőtt. Mentálisan összeszedettek vagyunk és ez mindig tud hozni egy magabiztosságot! Öröm egy olyan csapat edzőjének lenni, ahol a játékosok folyamatosan javítanak. Gratulálunk srácok a két…

  • U18 LEÁNY – VÉGRE CSAPATKÉNT II.

    U18 LEÁNY – VÉGRE CSAPATKÉNT II. (Nemzeti Junior Bajnokság) A rájátszás 8. fordulójában Szekszárdra utaztunk. A heti edzésmunka alapján bizakodhattunk és nem is okoztak csalódást a lányok. Jól kezdtük a mérkőzést, a nyolcadik percben már 23-8 volt ide, a játék képe is jól nézett ki. A második negyed eleje még rendben volt, utána néhány kihagyott…

  • U14/B FIÚK – ÚJABB MECCSEK A REGIONÁLIS FELSŐHÁZBAN

    U14/B FIÚK – ÚJABB MECCSEK A REGIONÁLIS FELSŐHÁZBAN (Nemzeti Regionális Bajnokság) A két mérkőzésen a 8 negyedből játszottunk 3 elfogadható és 5 felejthető negyedet. A három negyed alatt a srácok tényleg mindent bele adtak, agresszív védekezésből indultunk gyorsan és könnyű kosarakat szereztünk. Vetődtünk és küzdöttünk az összes labdáért, mertünk passzolni és labda nélkül indultunk, meg…

  • U12 FIÚK – ORSZÁGOS „A” DÖNTŐBE JUTOTTUNK

    U12 FIÚK – ORSZÁGOS „A” DÖNTŐBE JUTOTTUNK (U12 bajnokság) Egy teljes hónapunk volt felkészülni arra, hogy egy győzelem esetén az A csoportban bebiztosítsuk a részvételünket az Országos “A” Döntőben. Bár a Vasas csapata ellen most sem jött össze a győzelem, az Óbudai Kaszások csapatának legyőzésével sikerült elérni az év elején kitűzött egyik fontos célunkat! Beszámolómban…

  • U12 LEÁNY – A CÉL TELJESÍTVE: MARADTUNK AZ A CSOPORTBAN

    U12 LEÁNY – A CÉL TELJESÍTVE: MARADTUNK AZ A CSOPORTBAN (U12 bajnokság) A hétvégi fordulót már nagyon várták a lányok, hisz a szakmai tornán nem úgy sikerült a Vasas csapata ellen a játék, ahogy szerettük volna és most újra összesodort minket a sors, ezért mindenképp bizonyítani szerettük volna, hogy le tudjuk őket győzni. Az első…