KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

U18 LEÁNY – IRÁNY A LEGJOBB NYOLC! (Nemzeti Leány Kadett Bajnokság rájátszás – Piros csoport) A rájátszás utolsó mérkőzésén a Darazsak Sportakadémia/A csapatához utaztunk. Az eredmények alakulása miatt ennek a mérkőzésnek – és ezt nagyon jó leírni 😊 – már nem volt tétje számunkra. A mérkőzést motiváltan, jól kezdtük, de az ötödik perc után –…

U11 FIÚ – FEJBEN TÖBBET VÁRTAM (U12 bajnokság) Sárdi István (edző) beszámolója: A mérkőzés előtt többször is változtatni kellett a mára tervezett kijelölt kereten, mivel betegségek és nem várt távollétek jöttek közbe. A kötelezettségek figyelmen kívül hagyása mindig megnehezíti a csapat dolgát! Már az edzésmunka se volt kielégítő a héten, ebből kiindulva csak bizakodtam, hogy…

U12 FIÚ – EGY MÉRETES ZAKÓ ÉS EGY KÜZDŐS GYŐZELEM (U12 bajnokság) Sajnos hatványozottan megismétlődött a két fordulóval ezelőtti helyzet és alig lettünk meg a hétvégére, ráadásul már az első meccs előtt kiderült, hogy Csató Dani sem tud pályára lépni, így nem voltak jók az előjelek. A Honvédot már megvertük így is, úgyis, amúgy is,…

U16/B FIÚ – KÉT MECCS, KÉT GYŐZELEM (Nemzeti Fiú Regionális Kadett Bajnokság rájátszás – 1-8. helyért) A heti programban két mérkőzés szerepelt, mind a két ellenfelünket legyőztük már, most is ez volt a terv. Pénteken hazai pályán a Ziccer KS csapata a 25. percig nagyon megnehezített a dolgunkat, ami egyrészt az ő lelkesedésüknek volt köszönhető,…

U16/B LEÁNY – TANULSÁGOS MÉRKŐZÉS (Nemzeti Leány Kadett Regionális Bajnokság) Szombat délután serdülő lányaink újabb kadett regionális mérkőzésen mutathatták meg mit is tudnak. Ellenfelünk a Csepel-Bontó csapata volt. Ötlettelen játékkal, gyenge betörésekkel és meggondolatlan befejezések után 3 pontos vezetéssel fordultunk a félidőben. Szerencsére még éppen időben észbe kaptunk, elkezdtünk kosárlabdázni, így a harmadik negyedtől kezdve…

U12 LEÁNY – SOKKAL TÖBB FIGYELEM KELL (U12 bajnokság) A Kölökös fiúk ellen jó kezdéssel indítottuk a játékot, ami pár percet követően átcsapott egy kaotikus lejtmenetbe. Hibát hibára halmozva, az alapelveinktől távolodva küszködtük végig az első negyedet. A második sem hozta meg a kívánt játékképet. Ellenfeleink könnyedén áttörték védővonalunkat, kialakított helyzeteinket pedig nem zártuk kosárral.A…

U16/A FIÚ – VERESÉG, DE OLYAN AMI NEM FÁJ! (Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság rájátszás – 1-8. helyért) Egy hónapja Pécsett olyan verést kaptunk, amiből azóta is dolgozunk az edzéseken. A hét minden napján elhangzott, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy az a csúfság nem történjen meg mint akkor. Parádésan kezdtünk, az első 6 dobásunk…

U16 LEÁNY – LÉNYEG, HOGY NYERTÜNK…. (Nemzeti Leány Kadett Bajnokság rájátszás – Piros csoport) A rájátszás 7. fordulójában a Kecskeméti KA/A csapatát fogadtuk. Ellenfelünk egy eléggé mély gödörbe került, négyes vereségsorozatból érkezett a mérkőzésre. A Vasas elleni mérkőzésünkből kiindulva reméltük, hogy ismét sikerül egy lendületes jó játékot bemutatni. Hát ez sajnos nem sikerült… Helyette bemutattuk…

AZ 5. FORDULÓ EREDMÉNYEI Harmat Fiúk 2013 – Gyáli Lovagok 97-14 Harmat Fiúk 2013: Fáczán 20, Acsai 7, Poór 15, Szoó 11, Orosz 4, Nagy 10, Sakyenu 10, Sáfár 9, Kovács 11 Gyáli Lovagok: Kiss 3, Tóth 5, Bauer 1, Orevecz 1, Szabó 2, Márta 2 Kada Darazsak – Harmat Fiúk 2014 46-28 Kada Darazsak:…

KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 5. FORDULÓ Sárdi István (Harmat Darazsak 2013) beszámolója: Szívből gratulálok a fiúknak a mai teljesítményhez. Maximálisan elégedett vagyok, mert a heti edzésmunkát maradéktalanul hajtották végre a srácok mindkét mérkőzésen. A lecke fel volt adva, ugyanis amiket kértem a játék alatt, azt fokozatosan meg is oldotta a csapat. Büszke vagyok rájuk! Szidor Bálint…