KŐBÁNYAI DARAZSAK

ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

Szerző: Hajdu Péter

  • U12 FIÚK – LEGYÜNK HOLNAP JOBBAK

    U12 FIÚK – LEGYÜNK HOLNAP JOBBAK (Kiváló Kölykök Kupája) Jászberényben kezdtük meg szereplésünket a Kiváló Kölykök Kupájában. Egy papíron nálunk gyengébb és egy erősebb csapat volt az ellenfél. Kíváncsi voltam, hogy mennyit léptünk előre az előző forduló óta, főleg védekezésben. Az első mérkőzést a Nyíregyháza ellen játszottuk és három negyeden keresztül elfogadható teljesítményt nyújtottunk, rengeteg…

  • U14 LEÁNY – VASÁRNAP REGGELI JÁTÉK

    U14 LEÁNY – VASÁRNAP REGGELI JÁTÉK (Nemzeti Kadett Regionális Bajnokság) Tegnap még a serdülő fordulón voltunk este 8-kor, ma pedig reggel 9-kor már a pályán álltunk. Ráadásul tegnap szinte eufóriában voltunk és remekül játszottunk. Megbeszéltük, hogy milyen célt szolgálnak ezek a meccsek és igaz, hogy nekünk semmit sem számít az eredmény, de most van lehetőségünk…

  • U16/B FIÚK – SIMA GYŐZELEM A NYITÁNYON

    U16/B FIÚK – SIMA GYŐZELEM A NYITÁNYON (Budapesti Kadett Bajnokság) Remek kezdéssel indították a fiúk az idei budapesti kadett bajnokságot. A Malév Sc csapata volt a vendégünk az első fordulóban. Mivel ez volt az első meccs, így nem tudtuk mire számítsunk. Úgy gondolom, hogy minden tőlünk telhetőt kiraktunk a pályára. Remekül kezdtünk (33-20), majd a…

  • U14 LEÁNY- AMIKOR LEHULL A TEHER…

    U14 LEÁNY- AMIKOR LEHULL A TEHER… (Nemzeti Serdülő Bajnokság) Az újbudai lányokkal idén még nem találkoztunk, és nem is láttuk Őket. Nem tudtuk mire számítsunk. Az első negyedben jó felfogással és kellő önbizalommal kosárlabdáztunk. Itt mindenképpen meg kell említenem Angyal Málna kiemelkedő teljesítményét, aki a pálya minden pontján feltűnt, és szerzett labdákkal, lepattanókkal, gólpasszokkal és…

  • U18 LEÁNY – KÁR AZ ELSŐ NEGYEDÉRT

    U18 LEÁNY – KÁR AZ ELSŐ NEGYEDÉRT (Nemzeti Junior Bajnokság) Második mérkőzésünket a Radobasket ITB csapata ellen játszottuk. Ha mérkőzés a második negyedtől zajlott volna, akkor mi nyerünk. Így marad a kérdés, hogy hol voltunk az első negyedben. Ami pozitív, hogy egy negyed döntetlen, kettőt pedig megnyertünk. Pozitív volt Turai-Krausz Luca energikus játéka is, erre…

  • U16 FIÚK – HULLÁMVASÚT SOPRONBAN

    U16 FIÚK – HULLÁMVASÚT SOPRONBAN (Nemzeti Kadett Bajnokság) A második fordulóban a Soproni Sportiskola KA/B csapatához látogattunk. Sosem szeretek mentegetőzni és ezt sem annak szánom, csupán csak annyi, hogy rettenetesen nehéz héten vagyunk túl. Rengeteg betegségen mentünk át, ami miatt nem tudtunk rendesen edzeni, illetve a korai indulás és hosszú út sem a mi javunkra…

  • U11 LEÁNY – LEGKÖZELEBB JOBB LESZ

    U11 LEÁNY – LEGKÖZELEBB JOBB LESZ (U11 bajnokság) Izgatottan vártuk a szezon első megmérettetését. Sejtettük, hogy a Vasas ellen nem lesz könnyű dolgunk, hiszen csapatunk felét 2016-os születésű lányok alkotják, de a szombati eredménynél szorosabbat reméltünk. Kicsit álmoskásan játszottunk, sok tiszta helyzetünk kimaradt, ami azonban a fő probléma volt, az a védekezés. Védekezés nélkül pedig…

  • U10 LÁNYOK – BIZTATÓ KEZDET

    U10 LÁNYOK – BIZTATÓ KEZDET (U11 bajnokság) Az első mérkőzések mindig remekül reprezentálják a felkészülési időszak során végzett munkát, hogy hozzávalókból ,a recept alapján mit sütünk ki együtt. A Ziccer elleni mérkőzésünk akár az első palacsinta, nem tökéletes, de remek alap. Láttuk az erősségeink és hiányosságaink legjavát. Egy ideig a nyomukban voltunk, szép megoldásokat produkált…

  • U10 FIÚK – ERŐN FELÜL TELJESÍTETTÜNK

    U10 FIÚK – ERŐN FELÜL TELJESÍTETTÜNK (U11 bajnokság) Egyetlen hiányérzetem van, mégpedig az, hogy kevés időnk volt igazán felkészülni. Ez a mérkőzés alatt maximálisan érezhető volt. Nyugtalanít, hogy sokszor az ellenfél hibáiból voltak sikereink, viszont a következő fordulóig azon dolgozunk, hogy ez ne így legyen. A KLKS ellen „megfelelően” bemelegítettünk, hogy a MAFC csapatával játszunk…

  • U16 LEÁNY – EGY LÉPÉS ELŐRE

    U16 LEÁNY – EGY LÉPÉS ELŐRE (Nemzeti Kadett Bajnokság) A második mérkőzésünket Szekszárdon játszottuk. Kifejezetten jó hozzáállással, szépen dolgozott a csapat, a nagyobb különbség a második negyed vége – harmadik negyed közepe közötti időszakban alakult ki. A negyedik negyedet sikerült megnyernünk. Összességében erre a játékra és mentalitásra lehet építeni a jövőben. Köszönjük a szurkolást! TARR…