KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

U14 LEÁNY – VERETLENÜL NYÍREGYHÁZÁN (Nemzeti Serdülő Bajnokság) Az elmúlt hétvégén serdülő lány csapatunk Nyíregyházán szerepelt a főtábla selejtező első fordulójában, ahol magabiztos játékkal 3/3 győzelmet sikerült behúznunk. Maximálisan elégedett vagyok a lányokkal, szívüket lelküket beletették a mérkőzésekbe, igazi csapatként tudtak játszani. Külön öröm, hogy fiatal U12-es és első éves serdülő játékosainkra is egyaránt alap…

U11 LEÁNY – GYEREKCIPŐBEN JÁR A LÁBMUNKÁNK (U11 bajnokság) Egy könnyű, túl könnyű első félidővel indítottuk a meccset. Nem igazán volt ellenállás, így remek alkalom volt a támadás gyakorlására, majdnem minden játékosnak beakadt egy-két, vagy több kosár. Szép megoldásokkal dolgoztak lányaink. Az egyszerű támadások után nem volt lelkes a csapat a védekezés terén és a…

U16/B FIÚK – NEHÉZ KEZDÉS UTÁN KÖNNYED GYŐZELEM (Budapest-bajnokság) Egy nehéz hét után várt ránk ez a mérkőzés. A héten egyik edzésen sem voltunk 10 felett a sok betegség miatt, majd a mérkőzés napjára bővültünk még eggyel, így 9 emberrel tudtunk nekivágni a mérkőzésnek. Az elején mindenki feszült volt és hiába csináltuk meg a helyzeteinket…

U14/B FIÚK – HIBÁTLAN HÉT (Budapest-bajnokság) A héten két mérkőzést játszott a csapat. Kedden este a csoportban harmadik helyet elfoglaló Budafok együttesét fogadtuk hazai pályán. A mérkőzés egésze során vezettünk, de a játék képe elég hullámzó volt. Vasárnap az Újbuda Basket otthonában arattunk fölényes győzelmet. A mérkőzésből megpróbáltuk a legtöbb gyakorlási feladatot kihozni. Igyekeztünk védekezésben…

U11 FIÚK – KÖNNYEBB UTOLÉRNI VALAKIT, MINT MEGPRÓBÁLNI TARTANI AZ ELSŐ HELYET (U11 bajnokság) Kifogtuk azt a napot amikor semmi nem jött össze. Bosszantó amikor nem a tervek szerint alakul valami, viszont akkor változtatni kell és ezt elmulasztottuk. Sajnos eszeveszett játékunk megpecsételte a sorsunk. Hibázni lehet, de ha nem tanulunk belőle akkor nem jutunk előre…

U18 FIÚK – GYŐZELEM A SZOLNOK ELLEN (Nemzeti Junior Bajnokság) Az elmúlt két idegenbeli mérkőzés után újra hazai pályán léptünk pályára a Kiemelt junior bajnokság fehér csoportjában. A Szolnoki KA/A csapatát fogadtuk, akik ellen idegenben vereséget szenvedtünk és bizakodva vártuk a visszavágót, mert most komplett csapattal tudtunk játszani. Az első negyedben nagy elánnal kezdtünk, védekezésünk…

U12 LEÁNY – VÉDEKEZÉS NÉLKÜL NEM LEHET, NINCS ÉRTELME, TELJESEN FELESLEGES (Regionális Serdülő Bajnokság) Szokásos forgatókönyv, két játékosunkat a serdülő/A mérkőzés miatt nélkülöznünk kellett és ahelyett, hogy a lányok örültek volna a játéklehetőségnek, tele félelemmel, önbizalom nélkül vágtak neki a mérkőzésnek. Ami azonban még ennél is nagyobb baj, hogy a nagy aggodalom közepette megint elfelejtettünk…

U10 FIÚK – AKKOR KELL RENDET TARTANI, AMIKOR MÉG NINCS FELFORDULÁS (U11 bajnokság) Legkisebb csapatunk számára megismétlődött a decemberi forduló. Kaszás Boszorkák és a Török Sasfiókák voltak az ellenfelek. Kimenetele a napnak megint körbeverés lett, de ebből most mi jöttünk ki nyertesen. Ehhez kellett az is, hogy a Törekvés ellen álomszerűen kezdtük a mérkőzést és…

U18 LEÁNY – NAGY KÁR A MÁSODIK NEGYEDÉRT (Nemzeti Junior Bajnokság) Bajnoki szereplésünket a BEAC csapata ellen folytattuk. Korosztályos válogatottakat, illetve az NB1/A csoportjában értékes játékperceket kapó játékosok is találhatóak ellenfelünk keretében, így talán nem mi számítottunk a mérkőzés esélyesének. Remek hozzáállással, jó játékkal kezdték a lányok a mérkőzést, az első negyed kilenc ponttal sikerült…

U18 LEÁNY – DÖCÖGŐSEN (Amatőr NB I. női bajnokság) Az Amatőr NB1 14. fordulójában a BKG Prima Szigetszentmiklós II. csapatához látogattunk, ami nem teljesen pontos megfogalmazás, hiszen a két csapat megegyezése alapján a Darázsfészek Csarnokban fogadtuk ellenfelünket, gyakorlatilag otthon játszottunk idegenben. Ellenfelünktől Takács Dorina – akinek mielőbbi gyógyulást kívánunk! – sérülés miatt hiányzott, mi viszont…