KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

U14 FIÚK – VAN, AMIKOR SEMMI NEM MEGY (Nemzeti Serdülő Bajnokság) Beszámolóm nem lesz hosszú, ugyanakkor az biztosan elmondható, hogy ennek a megírásába több energiát teszek, mint néhány játékosom a serdülő alapszakasz utolsó fordulóján, melyet a házigazda Megyeri Tigrisek, illetve a MEAFC csapatával játszottunk. Ezen a napon nem hogy semmi nem jött össze, de nem…

U16 LEÁNY – SIKERES KERESZTJÁTÉK (Nemzeti Kadett Bajnokság) A rosszul sikerült alapszakasz után kuparendszerben megrendezett keresztjátékra kényszerültünk, melynek tétje a legjobb 12-be jutás volt, ami a versenykiírás szerint gyakorlatilag B döntőt jelent, nyitva hagyva az A döntőbe jutás lehetőségét. Ellenfelünk a Főtábla C csoportját veretlenül megnyerő UNI Győr/B csapata volt. Az első mérkőzés Győrben került…

U16 FIÚK – TELE HASSAL KECSKEMÉTEN (Nemzeti Kadett Bajnokság) Szerdán azzal zártam soraimat, hogy szeretnék egy nagyon felszabadult játékot látni a csapattól. Hát ez most elmaradt. Azt azért túlzás állítani, hogy törvényszerű ami történt, mert akár úgy is elsülhetett volna, hogy kiszakad belőlünk minden feszültség és nincs aki megállítson, de helyette pont az ellenkezője történt.…

U16 FIÚK – HATALMAS GYŐZELEM SZOMBATHELYEN, „A” DÖNTŐBEN A KADETT CSAPAT!!! (Nemzeti Kadett Bajnokság) Azzal a téttel léptünk pályára Szombathelyen, hogy győzelem esetén a vasárnapi Kecskemét meccsünk eredményétől függetlenül, döntőben vagyunk. Erre a meccsre készülünk napok óta, sajnos két alapemberünk betegség miatt nem tudott velünk tartani. Rémálomszerű kezdést produkáltunk, a hazaiak állva hagytak minket. Nagyon…

U14/B FIÚK – LÁTSZIK A FEJLŐDÉS (Nemzeti Regionális Bajnokság) Annak ellenére, hogy nem nyertünk minden mérkőzésen látszik a fejlődés a fiukon. Örülök annak, hogy nagyobb hátránynál sem adták fel, hanem küzdöttek a mérkőzés végéig. Az első mérkőzésen nagyon érezhető volt Zalán és Boti hiánya. Mindenki hozzá szokott, ahhoz, hogy ők ketten majd megoldják a labdafelhozatalt.…

U11 LEÁNY – LESZ EZ JOBB IS (U11 bajnokság) Egy hullámvölgyekkel tűzdelt találkozón vagyunk túl. Az első mérkőzésnek jól indultunk neki, az első negyed utolsó pár percéig a kezünkbe vettük a gyeplőt. A támadás és a védekezés is jól működött. Pár hiba kellett az utolsó pillanatokban és egy ponttal vitték el a negyedünket. Sajnos a…

U11 FIÚ – IDŐNKÉNT A FELLÁNGOLÁS KEVÉS VOLT (U11 bajnokság) Az elmúlt három hétben azon dolgoztunk az edzéseken, hogy ma B csoportban tudjunk maradni. Emellett azt is szem előtt tartottuk, hogy a januártól kezdődő pontszerzésben ideális csoportból folytassuk a 4. fordulót. A Csatás lányok mérkőzésén alárendelten játszottunk, így „majdnem minden” lehetőségünk elúszott attól, hogy közelebb…

U14 FIÚK – HULLÁMZÓ JÁTÉKKAL NEHÉZ NYERNI (Nemzeti Serdülő Bajnokság) Lassan a végéhez közeledik a serdülő fiúk számára az alapszakasz a felsőházban. Az utolsó előtti fordulónak a Mercedes-Benz Kosárlabda Csarnok adott helyet. A vendéglátókkal nem, de a Megyeri Tigrisekkel és a DEAC Kosárlabda Akadémiával is megmérkőztek fiaink. Mindkét csapat jó szerkezetűnek mondható és gyors játékot…

U18 LEÁNY – KÉSŐN ÉBREDTÜNK (Amatőr Női NB I. Bajnokság) A bajnokság 8. fordulójában a második helyezett ZTE NKK csapatát fogadtuk. Álmosan kezdtünk, és ezen az első félidőben nem is nagyon tudtunk változtatni. Főleg a labdás elzárások védésénél voltak problémáink. A második félidőre megjött az iram, védekezésben feljavultunk, de a ZTE ügyesen őrizte előnyét. A…

U11 FIÚK – NEM ILYEN „PRODUKCIÓRA” SZÁMÍTOTTAM (U11 bajnokság) Napokig vagy hetekig lehet elemezni ezt mai mérkőzést, de felesleges. Csalódott vagyok, mert sokat foglalkozunk technikával az edzéseken és ebből alig-alig mutatunk vissza valamit éles mérkőzésen. Támadásban és védekezésben öntörvényűség van és ennek megvan az eredménye. A mérkőzéseket nem ellenfeleink nyerik hanem mi veszítjük el. Rossz…